Ugrás a fő tartalomra

Teszt: Dove Oxygen & Moisture sampon és balzsam

   A nő koronája a ragyogó és ápolt haj. Éppen ezért sok mindent megteszünk, hogy a maximumot hozzuk ki belőle.

   Én is, mint minden nő sokat küzdők a hajammal ami nagyon vékony szálú, ezért sokszor nincs tartása és reggelente csak egy halom hajlakkal és némi tupírral tudok egy kis életet lehelni belé.

  A Dove Oxiygen & Moisture samponja és balzsamja éppen erre a gondra ígér megoldást. Természetesen ettől azonnal felcsillant a szemem és nem is volt kétséges, hogy kipróbálom a terméket.






    A sampon kinézete a tenyerembe öntve igen meglepő volt. Az üde kék színének és az áttetszőségének köszönhetően az embernek tényleg az oxigén jut róla az eszébe. Az illata pedig csak tovább fokozza a hatást. Friss, levegős és könnyed. Teljesen magával ragadó szabadság érzésem lett tőle.

   Sok más samponnal ellentétben a Dove-é nagyon jól habzik, így jóval kevesebb is kell belőle, mint fékezett habzású társaiból.





   Hajmosás után a balzsamot is használtam, ami szintén nagyon kellemes illatú volt.






De ez után jött csak az igazi nagy teszt, a hajszárítás. És azt kell mondjam, hogy a Dove Oxygen & Moisture átment rajta. Száradás után a hajam ugyanis gyönyörű lett! Fényes és dús. Épp úgy, ahogy a reklámokban is ígérték.

Ami viszont még ennél is jobb hír volt, az az, hogy ez a dús hatás a reggeli ébredés után is megmaradt. Még az éjszakai forgolódás és párnába dörzsölés sem tudta lelapítani az előző este kimosott hajkoronám.





Az egyetlen "árnyék" a történetben (ami persze nem mindenkinél van így), hogy bár a dússág tartós tőle a tisztaságérzés viszont nem.  Nagyjából másfél napot bírt ki a hajam vele, ami azt jelenti, hogy ennyi idő után éreztem először a zsírosodás érzését.
Ez pedig nagyon elszomorított. Annyira tetszett benne eddig minden, hogy teljesen "leesett a fagyim" érzésem lett ettől a megállapítástól.


Mindent összevetve szerintem próbáljátok ki, ha nem sokalljátok érte az 1600 ft körüli összeget, ami valljuk be elég húzós egy samponért, főleg ha az ember még balzsamot is szeretne venni hozzá......

Valószínű, hogy akinek nem zsírosodásra hajlamos a haja annak jobban be fog válni, mint nekem.


Egy biztos, a hosszan tartó  dúsító hatása és az isteni illata kétségbevonhatatlan....









Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...