Ugrás a fő tartalomra

Gayatri Mantra a testi lelki egészségért

    Mindenki keresi a boldogságot. Ki így, ki úgy. Ki a sportban, ki az utazásban, a családban vagy egy társban találja meg.
A boldogság életünk mozgatója. Tőle lesznek szebbek a napjaink, tartalmasabbak a kapcsolataink és még a külsőnket is megszépíti. Hiszen aki szép belül, az kívül is az lesz.

   Én nagyon nagyon sokáig azt hittem, hogy boldog vagyok. Ott volt a csodás családom, a rengeteg barátom és mindent annyira kereknek érzetem magam körül. Aztán, amikor elköltöztem Nyíregyházáról mindez egycsapásra szertefoszlott.
Az eddig nagy "barátoknak" hitt emberek többsége eltűnt. Csak a család szeretete és támogatása maradt meg nekem. Na , meg persze a páromé.
Ráadásul új szerepekben is meg kellett állnom a helyem. Vezetnem kellett a háztartást, amit addig sosem csináltam és az iskolás évek gondtalansága is elszállt  amikor befejeztem a fősulit.

   Nem tetszett a felnőttség és nem is akartam felnőni.

   Aztán sok kínlódás, jó és rossz élmények nyomán rátaláltam Louis L. Hay könyveire, amik segítettek megoldani a problémáimat.

   Innentől kezdtem rendszeresen meditálni és odafigyelni a lelki egyensúlyomra. Ezzel egy időben elkezdtem nyitni más keleti vallások felé is. A legtöbbje nekem mondjuk elég meseszerű, de ami tetszik és működik azt átveszem tőlük,
Így találtam rá a Gayatri Mantrára.






   Ez a hinduizmus egyik nagyra becsült mantrája. A "Spirituális fény" mantrájának is szokták nevezni, mert gyógyítja a a testet, a lelket és megvilágítja az értelmet. A mantra aktiválja a csakrákat és összekapcsolja őket a létezés hét nagy spirituális birodalmával. Végül feltölti elménket, szívünket és lelkünket a spirituális fény energiájával.
Egyetemes ima, melyet bárki, bármikor, bárhol ismételgethet fizikai és spirituális jóléte érdekében.








   Én még sosem találkoztam olyan mantrával, ami ekkora hatást gyakorolt volna rám. Amikor először meghallottam valahogy ösztönösen éreztem, hogy törökülésbe kell ülnöm és behunynom a szemem. Pár másodperc elteltével pedig éreztem, ahogy megerednek a könnyeim. Nem zokogtam, nem rázott a sírás csak lassan peregtek le a cseppek az arcomon és én egyre erősödő belső nyugalmat éreztem.
Azonnal tudtam, hogy valami különleges dologra akadtam és azóta is igyekszem naponta meghallgatni.

Bár a szöveggel még most is bajban vagyok néha, de azt gondolom, hogy eleinte az is elég, ha csak a dallamot dúdolgatjuk.





  Szerintem próbáljátok ki, mert nagyon feltölti a lelket és a nehéz helyzetekben segít derűsebben látni a dolgokat.


  Segítségül megadom a szöveget is hozzá:

OM BHUR BHUVA SVAHA
TAT SAVITUR VARENYAM
BHARGO DEVASYA DHIMAHI
DHIYO YO NAH PRACHODAYAT



Kellemes feltöltődést és jó mantrázást Nektek!

Namaste!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...