Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi kívánságlista 2016

   Számomra meglepő volt, de nagyon szerettétek a szülinapi kívánságlistámat, így gondoltam csinálok egy karácsonyit is. Az elmúlt közel fél évben, nem meglepő módon, sikerült ismét összeszednem pár dolgot, ami vágyaim tárgyává vált. Ezeket szedem ismét listába, megkönnyítve ezzel a család és az ismerősök dolgát, miközben remélem nektek is adok pár ajándék ötletet. Talán éppen ebben a listában akadtok valami olyanra ami jó lehet a barátnőtöknek, a nővéreteknek vagy az anyukátoknak....


   1. Remington hajsimító

Amire most a legjobban vágyom az egy új hajsimító lenne. A jelenlegi már nagyon leharcolt, így mindenképpen szükségem van egy újra, Nem állok nagy hajformázó hírében, főleg azért mert a göndörítést, hullámosítást és egyéb formázásokat a hajam képtelen elviselni 2 percnél tovább. Egyszerűen fogja magát és kiegyenesedik. Akkor is ha több tonna hajlakkot fújok rá. De persze nem szögegyenesre. Csak éppen annyira, hogy a hullám ne látszódjon benne rendesen és én egy ébredés utáni össze-vissza álló hajat lássak a tükörben. Ezért inkább nem erőltetem az efféle formázásokat.
  Az egyenesítést viszont jól bírja, így a hajszárító után ez az az eszköz ami a legtöbbször megfordul a kezemben.
Most egy Remington S9100 PROluxe hajsimítót néztem ki magamnak, ami egyrészt gyönyörű, másrészt igen jó tulajdonságokkal bír.


kép forrása: https://remingtonmintabolt.hu/s9100-proluxe-hajvasalo


   2. Yankee Candle illatgyertya

1 héttel ezelőtt megcéloztam az Allee-ban kihelyezett kis Yankee Candle standot. Akkor találkoztam először ezekkel a "tisztaságillatokkal", mint az Angel's Wings, a Baby Powder vagy a Soft Blanket. De mind közül a Clean Cotton vagyis a tiszta ruha illat fogott meg a leginkább. Csak beleszippantottam és egy világos, tiszta és rendezett lakás képe ugrott be a fejembe. Ahhhh, azonnal beleszerettem és elhatároztam, hogy ha lecsengenek az ünnepi illatok, akkor azonnal beruházok egy ilyenre, valamelyik nagyobb kiszerelésben.
De az sem lenne baj, ha karácsonyra meglepnének vele..... :D


kép forrása: https://www.facebook.com/YankeeCandleMagyarorszag/?fref=nf


   3. H&M táska

Olyan nagyon szerelmes vagyok ebbe a rojtos csodába, hogy még álmodtam is vele a múltkor. Nyíregyháza főterén sétálgattam vele mosolyogva, miközben a kis rojtjai ritmusosan lengedeztek körülöttem, akár a pillangók a virágzó rét körül.
Ez az álom csak még jobban megerősítette bennem, hogy ez a táska bizony kell nekem. Kerül amibe kerül... ☺





   4. ANNAMARIA PAP charm

A Marie Claire Fashion Days-en találkoztam először ezzel a magyar márkával és tervezőjével. Már ott szemeztem pár táskával és pénztárcával, de hazaérve a facebookon tovább böngésztem a termékek között és rátaláltam az eszméletlen cuki szőrmés charmokra. Nagyon régóta keresek már hasonló díszt a táskámra, így ez is gyorsan felkerült a karácsonyi listámra. Már csak azt kellene eldöntenem, hogy a szürkét vagy a burgundi szeretném jobban. A szürke jobban kihasználható, több táskámhoz is illik, de a burgundi meg annyira gyönyörű szín.....
Nem tudok dönteni.

kép forrása: https://www.facebook.com/annamariapap/




   5. Yamuna Téli álom csomag

Nem is én lennék, ha a listám nem tartalmazna valami karácsonyi illatú testápolási csomagot. Korábban már próbáltam Yamuna levendulás termékeket és azok nagyon tetszettek, így most szeretnék valami mást is kipróbálni a márkától. Ebben a csomagban azt hiszem minden benne is van azokból a termékekből, amiket szívesen tesztelnék.

kép forrása: http://www.yamuna.hu/termekcsaladok/teli-alom/teli-alom-csomag




   6. The Naan Design Gymbag

Úgy látszik 2016 nálam a magyar tervezők éve lett. Korábban nem nagyon találtam olyan hazai márkákat amikkel azonosulni tudtam volna, de ebben az évben négyet is találtam. Közülük az egyik a The Naan Design. Az általuk kreált rose árnyalatú gymbag az első perctől a kedvencem. Pedig nem igazán szerettem az ilyen fazonú táskákat, de ez a különleges anyag és szín megszerettette velem a gymbaget.







    Nektek mi szerepel a karácsonyi listátokon?


   

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...