Ha mindent összevetünk az idei nem számít egy hideg télnek, Bár volt néhány igen fagyos nap, de sokkal többször érezhettünk kellemes, már-már tavaszra emlékeztető enyhe időt. Így azt hiszem az igazán bundás kabátok és a meleg, szőrös sapik nincsenek igazán kihasználva. Az egyik kedvenc usánkám például már 2-3 éve a szekrényben pihen, mert egyszerűen nincs olyan idő, hogy értelme legyen elővenni. Évről- évre enyhébbek a telek, ezért bundás cuccok helyett lassan érdemesebb lesz több átmeneti ruhadarabot venni.
Ezt egyrészről nem bánom, hiszen mindenki sokkal csinosabbnak érzi magát, ha kevésbé kell rétegesen öltözködni, másrészről viszont nagyon elszomorít, mert ez bizony azt is jelenti, hogy hamarosan örökre búcsúk kell vegyünk a hangulatos fehér karácsonyoktól.
Nekem nagyon hiányzik a havazás. Ez az ami életet lehel ilyenkor a tájba, fehér keretet adva a kopár fáknak. Hó nélkül minden olyan kopott, szomorú és álmos.
Milyen fura, hogy végül mégis ez a bánatos táj ihletett meg a legújabb outfitem elkészítésében. Ahogy kinéztem a szemközti farengetegre kopasz ágakat láttam. Kopasz, ám mégis erőtől duzzadó ágakat. Még tovább nézve a fákat és az alattuk elnyúló avarszőnyeget egy misztikus erdő jelent meg a képzeletemben, ahol különböző természeti népek kószálnak kapcsolatot keresve őseik szellemével.
Ekkor láttam meg a kopár fákban rejlő nagy lehetőséget és kezdett el körvonalazódni a fejemben egy szett, az újonnan beszerzett poncsómmal. Nagyon indiános stílust akartam megragadni valami fonott frizurával, tollakkal és különleges sminkkel. Aztán kutatva a szekrényemben rájöttem, hogy bár az ötlet jó, az alapanyag hiányzik hozzá. Ez az a pillanat, amikor az ember lánya rájön, hogy még mindig nem elég nagy a gardróbja.....
Kénytelen voltam improvizálni (ettől függetlenül nem mondtam le végleg az indiános tervről csak eltoltam egy kicsit) és egy kevésbé misztikus, ám annál inkább városias szettet megalkotni a rendelkezésre álló ruhadarabokból.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy poncsó, akkor én egyből rávágom, hogy hosszú, magassarkú csizma. Ez a két ruhadarab nekem végérvényesen összeforrt a fejemben, mint szupernőies átmeneti szett. Így egyértelmű volt, hogy most ismét a kedvenc csizmámhoz nyúlok.
A bőrhatású legginssel egy kis izgalmat akartam csempészni az összeállításba, míg a vastag, kötött garbóval a télen szükséges melegséget vittem bele. Hála a garbónak egy hűvösebb napon is nyugodtan felvehetem a poncsót, hiszen nem fogok fázni alatta és még a nyakam melegítése is meg van oldva.
A derekamat egy közepes vastagságú, egyszerű övvel hangsúlyoztam, amivel trükkösen csak a poncsó elejét fogtam a testemhez, ezzel elérve egy érdekes hát- és ujjrészt.
Nyakláncot a minta és a garbó miatt nem vettem fel most, azt már túl soknak éreztem volna, de egy szép fülbevaló és pár csini gyűrű azért elfért még.
Nektek hogy tetszik ez az összeállítás?
Ezt egyrészről nem bánom, hiszen mindenki sokkal csinosabbnak érzi magát, ha kevésbé kell rétegesen öltözködni, másrészről viszont nagyon elszomorít, mert ez bizony azt is jelenti, hogy hamarosan örökre búcsúk kell vegyünk a hangulatos fehér karácsonyoktól.
Nekem nagyon hiányzik a havazás. Ez az ami életet lehel ilyenkor a tájba, fehér keretet adva a kopár fáknak. Hó nélkül minden olyan kopott, szomorú és álmos.
Milyen fura, hogy végül mégis ez a bánatos táj ihletett meg a legújabb outfitem elkészítésében. Ahogy kinéztem a szemközti farengetegre kopasz ágakat láttam. Kopasz, ám mégis erőtől duzzadó ágakat. Még tovább nézve a fákat és az alattuk elnyúló avarszőnyeget egy misztikus erdő jelent meg a képzeletemben, ahol különböző természeti népek kószálnak kapcsolatot keresve őseik szellemével.
Ekkor láttam meg a kopár fákban rejlő nagy lehetőséget és kezdett el körvonalazódni a fejemben egy szett, az újonnan beszerzett poncsómmal. Nagyon indiános stílust akartam megragadni valami fonott frizurával, tollakkal és különleges sminkkel. Aztán kutatva a szekrényemben rájöttem, hogy bár az ötlet jó, az alapanyag hiányzik hozzá. Ez az a pillanat, amikor az ember lánya rájön, hogy még mindig nem elég nagy a gardróbja.....
Kénytelen voltam improvizálni (ettől függetlenül nem mondtam le végleg az indiános tervről csak eltoltam egy kicsit) és egy kevésbé misztikus, ám annál inkább városias szettet megalkotni a rendelkezésre álló ruhadarabokból.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy poncsó, akkor én egyből rávágom, hogy hosszú, magassarkú csizma. Ez a két ruhadarab nekem végérvényesen összeforrt a fejemben, mint szupernőies átmeneti szett. Így egyértelmű volt, hogy most ismét a kedvenc csizmámhoz nyúlok.
A bőrhatású legginssel egy kis izgalmat akartam csempészni az összeállításba, míg a vastag, kötött garbóval a télen szükséges melegséget vittem bele. Hála a garbónak egy hűvösebb napon is nyugodtan felvehetem a poncsót, hiszen nem fogok fázni alatta és még a nyakam melegítése is meg van oldva.
A derekamat egy közepes vastagságú, egyszerű övvel hangsúlyoztam, amivel trükkösen csak a poncsó elejét fogtam a testemhez, ezzel elérve egy érdekes hát- és ujjrészt.
Nyakláncot a minta és a garbó miatt nem vettem fel most, azt már túl soknak éreztem volna, de egy szép fülbevaló és pár csini gyűrű azért elfért még.
Nektek hogy tetszik ez az összeállítás?
Poncsó, fülbevaló, gyűrűk: Rossetti Bizsu
Csizma: Deichmann
Leggings: New Yorker
Smink: Vagheggi termékekkel
(hamarosan érkezik róluk a teszt is!)
(hamarosan érkezik róluk a teszt is!)