Ugrás a fő tartalomra

Inspirációk az adventi koszorúhoz

   Ugye mindenki tudja, hogy ma kell meggyújtani az adventi koszorú első gyertyáját? Négy hét múlva pedig elérkezik a csodák éjszakája, amikor minden megtörténhet, csak hinni kell benne. Ha elég erősen akarjuk, talán még a hó is eleredhet, hogy évek óta először ismét fehér karácsonyunk legyen.



  Ha még nincs adventi koszorúd, ideje lesz beszerezni vagy készíteni egyet, hogy vasárnaponként izgalommal telve gyújtsátok meg a következő gyertyát, visszaszámolva ezzel a közelgő ünnepig.




A mai bejegyzésemben ehhez hoztam nektek egy kis inspirációt.

Én egyébként évek óta ugyanazt az adventi koszorút teszem az asztalra. Abban az évben készítettem, amikor az első karácsonyomat töltöttem Budapesten. Ennek már lassan 4 éve és még mindig hibátlan állapotban van.
Az alapja egy egyszerű szalmakoszorú, amit most nagyon olcsón be tudtok szerezni egy virágüzletben, hobbi boltban vagy bármelyik nagyobb szupermarketben.




Ezt jó szorosan betekertem egy fenyőgirlanddal, majd beleszúrtam a gyertyákat és az apró dekorációkat.


A szalmakoszorút girland nélkül is hagyhatjátok, hiszen így is jól mutat.





A meleg pulcsik, zoknik és bögremelegítők után az adventi koszorúkat is elérte idén a kötött divat. Egyre több helyen árulnak olyan koszorúkat, amelyek amelyek alapja a fenyő helyett puha fonallal van bevonva.
Ha tudsz kötni, akkor egy ilyet gyerekjáték elkészíteni, ráadásul nagyon egyedi és trendi is lesz.

kép forrása: https://www.facebook.com/pages/Laura-Vir%C3%A1g/120025798038542?fref=ts






A gömbös változat is nagy népszerűségnek örvend ez évben. Az elkészítése ugyanaz mint a múlt heti  bejegyzésemben leírt ajtódíszé, csak kell még hozzá 4 gyertya.





Aki pedig nem akar túl sok időt tölteni ezzel a feladattal vagy valami modernebbet szeretne, annak a számos gyertyák a legmegfelelőbbek egy kis dekorációval körítve. Ezeket a gyertyákat egyébként az Ikeában és a Kikben tudjátok a legjobb áron beszerezni.



  Használjátok ki a mai napot arra, hogy beszerezzétek a kellékeket és egy gyönyörű koszorúval lepjétek meg a családot advent első vasárnapjára...





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,

Csillámos ombre köröm

  A tavalyi év nagy slágere az ombre bár kissé háttérbe szorult, mégis divatos maradt, főleg a hajak és a körmök terén. Most egy igazán elegáns csillámos ombre köröm elkészítését fogom megmutatni nektek. Mindenkinek ajánlanám, hiszen sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint a színes ombre-t ami nekem is csak minden 3. nekifutásra sikerül. Fekete és színtelen lakkra, valamint tetszés szerinti színű csillámporra vagy csillámos körömlakkra lesz szükségünk hozzá. Először kilakkozzuk feketére a körmeinket. Amikor megszáradt a lakk, nagyjából a körmök közepétől elkezdjük felvinni a csillámot. Először csak óvatosan és keveset, aztán ahogy közeledünk a körmök vége felé, egyre többet tehetünk rá.   Ha csillámporral dolgozunk, akkor azt még az fekete lakk megszáradása előtt kell rászórnunk, hogy jól beleragadjon. Az elv az előzőhöz hasonlóan, középről kifelé és egyre többet szórva. Utolsó lépésként pedig jöhet a színtelen lakkozás! A fekete helyett persze használ