Fura az emberi természet. Vágysz valamire, keresed a hozzá vezető utat, aztán előbb vagy utóbb megtalálod, eléred a célod és boldog leszel. De hirtelen elkezd valami motoszkálni a fejedben. Kétségek, aggodalom vagy valamilyen más rossz érzés. Emiatt meginogsz, elbizonytalanodsz és arra gondolsz, hogy miért is vágytál erre a dologra. Biztos, hogy kell ez neked? Jobb lenne visszalépni, feladni.
A legtöbben ilyenkor eldobják a vágyott dolgot, érzelmet, tulajdonságot vagy embert és megfutamodnak. De ez nem biztos, hogy jó megoldás.
Most én is ezeket a napokat élem. Vágytam valamire. Vágytam arra, hogy megismerjem önmagam és új alapokra helyezhessem az életem. Sikerült, megcsináltam és egy röpke pillanatig boldog is voltam ezzel. Aztán jött a kétség. Szuper dolog, hogy felvállaltam belső, rejtett önmagam és többé nem fogom bizonyos tulajdonságaimat elnyomni vagy megváltoztatni más emberek miatt. De biztos, hogy jó vagyok én így? Találok más, hasonló érdeklődésű embereket? Ki fog engem így elfogadni?
Ilyen és ehhez hasonló rossz gondolatok tolakodnak mostanság a fejembe mindannak ellenére, hogy felfedeztem, különleges, sokoldalú és értékes ember vagyok.
Kicsit félek, hogy nem illek bele a világba, hogy "ufó" vagyok. Elvégre is hol találok még egy embert aki vasárnap reggel szeret délig pizsiben mászkálni, kakaót inni, mesét nézni és közben színezni? Netán esténként lazításképpen csendben olvasni valamit vagy Sinatra számokat hallgatni a gyertyafényben. Ne adj isten egy fázós téli napon bekuckózni, filmeket nézni és közben kötni valami szépet. Ezek közül egyik sem számít manapság se szokványos, se menő tevékenységnek.
A korombeli lányok ahogy látom két úton járnak: vagy buliznak ezerrel, habzsolják az életet és cserélgetik a pasikat vagy férjhez mentek és gyerekeik vannak. Én ezek közül egyenlőre egyikre se vágyom.... Az elsőhöz túl komolynak érzem magam, a másikhoz meg túl komolytalannak.
Abba már bele se merek gondolni, hogy mi lenne ha még párt is kellene választanom. Vajon lenne pasi aki komolyan foglalkozna velem? Mert persze meglát, megtetszem neki, ezzel nincs gond de mi lenne ha a nagy ismerkedés közben kiderülne, hogy a külsőségek mögött bizony némi ész is értelem is lapul, ne adj isten még kultúra is. Na, akkor lenne igazán nagy baj!
A fő gond az, hogy a társadalmunk, lássuk be, elsilányult és felszínes lett. Ha nem illesz bele a minden gondolkodástól mentes, tudattalan kis normába, akkor elkezded rosszul érezni magad. Félsz, hogy nem fognak elfogadni, hogy kilógsz a sorból és a végén egyedül maradsz barátok nélkül.
De tényleg így kell lennie? Tényleg neked kell kellemetlenül érezni magad, mert nem olyan vagy, mint a többi? Komolyan elnyomnád a magadban rejlő színpompás és varázslatos személyiséget csak azért, hogy elfogadjon a sok üresfejű ember? Komolyan ezt akarod? Beérnéd egy ilyen élettel, mikor legbelül tudod, hogy ennél sokkal többre és jobbra vagy hivatott?
Tudjátok mit? Én nem fogok beállni a sorba! Nem adom fel önmagam akkor se! Lehet, hogy régimódi vagyok, lehet, hogy fura vagy "ufó", de nem érdekel. Szeretem azt aki vagyok és szeresd te is azt aki vagy!
Nem azért lógsz ki a sorból, mert béna vagy. Épp ellenkezőleg! Különleges vagy! De sajnos a társadalmunk nem szereti se az egyéniséget, se a különlegességet. Igyekszik sárba tiporni, elnyomni és megsemmisíteni, hogy a végén te is csak egy üresfejű tömegcikk legyél.
Én azt mondom ne hagyd magad, ne állj be a sorba! Ne szégyelld a kreativitásod, az ambícióidat, a vonzódásod a kultúrához. Ne szégyelled, hogy gondolkodsz.
Fogadd el és szeresd önmagad, állj szilárdan a különleges kis világod közepén, mint egy kőszikla és egyszer majd azon veszed észre magad, hogy a körülötted lévők kezdik szégyellni magukat. Szégyenkeznek, majd változásnak indulnak, formálódnak és mindezt miattad. Hittél magadban és jobbá tetted a világ egy parányi részét.
Már nem is érzed magad olyan egyedül ugye? Ettől erőre kapsz. Magabiztos leszel és a szűk környezeted után egyre több és több embert indítasz el a változás útján. Már nem is vagy "ufó".
Elismernek, szeretnek, tisztelnek.
És így születnek a nagy emberek....
Nem kell hozzá más csak önszeretet, kitartás, értelem és végtelen hit.