Ugrás a fő tartalomra

Így hordd az aszimmetrikus szoknyát!

   Biztos vagyok benne, hogy neked is akad a szekrényedben legalább egy a tavalyi év nagy slágeréből, az elől rövidebb hátul hosszabb aszimmetrikus szoknyából.
Ezeket a darabokat idén már nem mindenki viseli szívesen, de ha belevisztek egy kis kreativitást, akkor nem kell megválnotok tőle.

Legújabb videómban 7 variációt mutatok nektek arra, hogyan hordhatjátok még ezeket a szoknyákat.





   Az első variáció nekem nagyon egyiptomi hatást kelt. Kényelmes és mégis csinos viselet, ráadásul lapos talpúval is jól mutat. Fogjuk meg hozzá a szoknya két szélét és elől- középre vezetve kössünk rá két csomót. Ezek lehetnek lazábbak és szorosabbak is, attól függ, hogy mennyire akarjátok, hogy az anyag hátul ráfeszüljön a popsira.


   A második variáció abszolút elegáns. Ugyanott kell megfogni hozzá a szoknyát, mint az előzőnél a két véget viszont most bedugjuk a szoknya derekába az ellentétes oldalon.


   Nekem személy szerint a harmadik a kedvencem, ami tulajdonképpen egy bő nadrág. Ehhez mindösszesen át kell húzni a szoknya hátulját a lábunk között és a végét bedugni a szoknya derekába. Minél szorosabban húzzuk át, annál szűkebb a keletkezett nadrág szára.
Ezt a viseletet leginkább magassarkúhoz ajánlom.


   A negyedik változat nekem kicsit strandos hatású. A szoknya két szélét megtekerjük és az egyik oldalon két csomóval rögzítjük.


   Az ötödik egy másik nagy kedvencem. Ez a legcsajosabb az összes közül. Most is oldalt fogjuk meg a szoknyát, de nem egészen az alján. Az összecsippentett részeket hátravezetjük és popsinál kötünk rá két csomót. A csomók miatt keletkezett ráncoktól teljesen pávás lett! Imádom!


   A hatodik változat szerintem simán viselhető alkalomra. Ugyanott kell hozzá megfogni a szoknyát, mint az előzőnél, majd előrevezetni és jöhet a dupla csomó.


   Az utolsó variációnál ismét  oldalt és egész lent fogjuk meg a széleket, majd keresztben, de nagyon közel egymáshoz dugjuk be őket a derékrészbe. Így kétoldalt olyan kis redőket kapunk amik zsebek hatását keltik.




   Remélem tetszettek a tippjeim és találtok köztük olyat, amit meg is fogtok valósítani,
Viszont a videóból kimaradt egy +1 tipp, ami szerintem a legdögösebb mind közül. Ezt hamarosan a facebook oldalon fogom megmutatni nektek. Legyetek résen!


Egyébként ezek közül melyik a kedvencetek?






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...