Ugrás a fő tartalomra

Pasztell álmok

   Vége. Nem várakozom arra az időre tovább, amikor már több napja kellemes, nyári meleg van és reggel vidáman elindulhatsz otthonról szoknyában, este pedig didergés nélkül megihatsz egy pohár bort valamelyik bár teraszán. Voltak már ígéretes napok, akár 2-3 is egyben, de aztán mindig megszakította a láncot a ronda, nyomott, esős időjárás.
Mindjárt itt a június! Hol vagy már nyár?
Ha önszántadból nem akarsz előbújni, akkor majd én előcsalogatlak a vidám nyári szettjeimmel. Innentől ugyanis száműzök mindent a szekrény mélyére ami nem vidám színű, lenge vagy nyárias. Ehhez szuper löketet adott az Anyukámtól kapott névnapi ajándék, a flamingós F&F póló. Kicsi korom óta imádom a flamingókat, mert hihetetlen kecses lények, de sose volt még egy ilyen mintás ruhadarabom sem. De ez a póló most megfogott. Szerelem volt első látásra és bár pár évvel ezelőtt biztosan valamilyen fehér vagy színben harmonizáló rózsaszín alsót választottam volna hozzá most mégis egy halvány menta szín mellett döntöttem.





   Azt vettem észre, hogy az évek során sokat változott a színekhez való hozzáállásom. Míg korábban el sem tudtam volna képzelni egy halvány menta zöldet és egy rózsaszínt együtt vagy egy erős pirosat egy tengerészkékkel, most simán bevállalom. Rájöttem, hogy nem kell mindig ragaszkodni a szabályokhoz, néha érdemes felrúgni őket. Persze nem kell mindjárt mindent a fejet tetejére állítani, elég csak annyira amíg még a magunkénak tudjuk érezni. Van akinek még a narancs - rózsaszín kombináció is belefér. Mondjuk az már nekem nem, ezért nem is veszem fel, hiszen idegenül érezném benne magam. De egy kicsit azért mindig érdemes elhagyni a komfortzónánkat és kipróbálni új dolgokat és színeket.
   Szóval nekem ilyen ez a szett. A saját világomhoz képest kicsit új, kicsit más.




   A nem Aprajafalváról származó lányokat sajnos ki kell ábrándítsam, ugyanis nem hiszem, hogy be tudják szerezni ezt a felsőt, ugyanis gyerekméret. Még mindig viccesnek érzem magam, amikor 13-14 éveseknek való felsőket veszek, de hát mit tehetnék, engem kiskoromban nem etettek Anyáék zsiráftáppal.... :D

  A táska nagy kedvencem, még régebben a Lady Million parfümhöz adták ajándékba. Sok bulit és kellemes nyári estét éltem már meg vele...




   A cipő egy egyszerű, no name minden kíniban beszerezhető darab, viszont muszáj említést tenni róla, mert valami eszméletlen kényelmes. Tavaly is elhasználtam belőle egy párat és idén is az egyik első dolog volt amit a nyárra megvettem. Bármivel könnyen kombinálható, farmerrel, szoknyával, nyári ruhával, illik a sportos, a romantikus és a matrózos stílushoz is. Ráadásul annyira kényelmes, hogy ki lehetne benne sétálni a világból. Kötelező elem a nyári szezonban!





  A csodás ékszerek, mint mindig most is a Rossetti Bizsu szépségei. A karkötő valami elképesztően finom és elegáns és szintén könnyen kombinálható bármivel.






   A Nunettes napszemcsire is érdemes egy pillantást vetni, mert ez a márka még elég új az országban. Szuper szemüvegeik vannak az egyszerűtől egészen a mintás lencsés party szemüvegekig.







Felső: F&F

Táska: Paco Rabanne

Ékszerek: Rossetti Bizsu

Napszemüveg: Nunettes Hungary




   Nektek hogy tetszik ez a szett? El tudnátok képzelni magatokon?






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...