Ugrás a fő tartalomra

Max Factor Make-up Academy diplomaosztó és rekordkísérlet

    A szorgalmas Facebook és Insta követők, hála a sok posztnak amivel elárasztottalak titeket, már tudják, hogy szombaton a Park Inn by Radisson Hotelben jártam a Max Factor rendezvényén, ami két okból is különleges volt. Egyrészt, mert lezárult a Make-up Academy első évada, így a lelkes tanulók átvehették a "diplomájukat", másrészt pedig egy rekordkísérletnek is a részesei lehettünk, ha már ilyen szép számban összegyűltünk.




  Míg várakoztunk arra, hogy bejuthassunk a rekord helyszínére készítettem nektek egy élő bejelentkezést is, amit itt vissza is tudtok nézni, ha esetleg lemaradtatok volna róla.




  Az ajtók megnyitását követően mindenki pánikszerűen tódult be a terembe, hogy a lehető legjobb helyet tudja elcsípni magának. Aztán még ismerkedtünk egy kicsit a regisztrációkor kapott csodás neszesszerrel és tartalmával majd belevágtunk a sminkelésbe.
A rendezvény háziasszonya D. Tóth Kriszta volt, akivel először találkoztam személyesen és nagyon pozitív benyomást tett rám. Igazi mosolygós, barátságos személyiség.





   A rekordkísérletnél még segítségünkre volt Szűcs Adrienn a Max Factor magyarországi sminkmestere, aki elmondta és Ábel Anitán be is mutatta az ikonikus Marilyn Monroe sminket. Merthogy ez volt a "diplomamunka" és a rekordkísérlet tárgya is. A "legtöbben egyszerre sminkleckében résztvevők" rekordját próbáltuk beállítani és örömmel jelentem, hogy 152 résztvevő lánnyal ez sikerült is!

   Persze ezt az eredményt illően meg is kellett ünnepeli közös koccintással, egy halom selfie-vel és egy gyönyörű (nem mellesleg isteni finom) tortával.







  Maga a smink elkészítése egyébként nem volt bonyolult, az alapozás (Max Factor Miracle Match) után húztunk egy vastagabb, határozott tusvonalat (Max Factor Kohl Pencil 020, Black), majd jött 2 rétegnyi szempillaspirál (Max Factor Masterpiece Transform) és végül a meghatározó vörös ajkak ( Max Factor Colour Elixir Gloss 030 Captivating Ruby). A bátrabbak még a jellegzetes anyajegyet is feltehették, bár én ezt már nem vállaltam be, mert kicsit lejjebb nekem egyébként is van anyajegyem. Az nekem bőven elég. :)





   Összességében szerintem ez egy nagyon szuper rendezvény volt. Én nagyon jól éreztem magam. A sminkeléshez talán lehetett volna egy kicsit több fény, de ezen kívül minden tökéletes volt. A hangulat, a vendéglátás, a kedvesség, a figyelmesség és a közvetlenség is csillagos ötös.
Ha kedvet kaptatok és ti is szeretnétek részesei lenni hasonló eseményeknek, akkor mindenképpen regisztráljatok a http://www.maxfactoracademy.hu/ oldalra, mert biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen alkalom.





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...