Amióta elkezdődött nálam a pánikbetegség próbálok leszokni a kávéról, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Túlságosan is szeretem amikor kora reggel megtölti az illata a lakás levegőjét. Jó erre ébredni. Túlságosan imádom a kellemesen pörkölt ízét is és azt a kis rituálét ami körbelengi az egész kávézást. Nem tudtam lemondani róla, így csak lecsökkentettem a számát heti maximum 3-ra és ezeket az alkalmakat igyekszem is alaposan kiélvezni. Éppen ezért válogatom meg jobban az alapanyagokat és próbálom még különlegesebb élménnyé tenni a kávézást.
Egyik nap épp új kávékészítési módok után kutattam, amikor rátaláltam a melange otthon elkészíthető változatára. Éppen akkor volt itthon egy adag isteni finom levendulás mézem és azonnal fel is merült bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha azt használnám fel hozzá. Neki is láttam az elkészítésnek és Csajok, komolyan mondom, hogy valami zseniális lett! Később, amikor elfogyott a levendulás méz megpróbáltam simával is, de nekem feleannyira sem ízlett úgy.
Szóval most mindent felforgatok, hogy itt Budapesten vajon hol tudok még szerezni a levendulás változatból, hogy máskor is el tudjam készíteni ezt a finomságot.
De addig is mutatom a receptet!
Hozzávalók:
egy adag ízlés szerinti erősségű kávé
tej
1-2 tk. levendulás méz
A mézet a pohár aljába csorgatjuk, majd ráöntjük a már felgőzölt tejhabot, de használhatunk simán forró tejet is, ugyanolyan lesz az íze. Ezzel tehát nagyjából 3/4-ig töltjük a poharat, majd fogunk egy kiskanalat, az elejét a pohár falához érintjük és ezen át töltjük rá a kávénkat a tejre. Ennek a technikának a segítségével gyönyörű rétegzett hatást érhetünk el.
Aki még szeretne (én mondjuk nem szoktam) tehet tejszínhabot és még egy kicsit mézet a tetejére.
Kellemes kávézást Szépségeim!