Ugrás a fő tartalomra

Újra itt

  Sziasztok Szépségek!

Amint azt gondolom észrevettétek engedélyeztem magamnak pár nap pihenőt a blogolás alól, ám mától ismét itt vagyok, hogy újabb hasznos bejegyzéseket oszthassak meg veletek.
Jól esett ez a pár nap lazítás, mert az elmúlt időszakban elég túlterhelt voltam és előreláthatólag a január is sok munkával fog indulni.

Az év hátralévő részét még itthon töltöm családi körben. aztán január első napján indulok is vissza Budapestre, hogy feltöltődve vessem bele magam a 2015-ös évbe.


A karácsonyom fantasztikusan telt. Évek óta először sikerült összehozni azt, hogy december 24.-én este a párom is itt lehessen velünk és közösen bonthassuk fel az ajándékokat a család többi tagjával.
Nekem ez jelenti az igazi megnyugvást. Ilyenkor minden szerettem itt van körülöttem, nem kell aggódni, hogy vajon mindenki jól van e, nem kell honvágyat vagy épp sajgó fájdalmat éreznem azért, mert valaki nincs velem.



Ha itthon vagyok a szerelmem hiányzik, ha Budapesten vagyok akkor a családom hiányzik és ez az érzés, ha nem vigyázok szépen lassan felőrli a lelkemet. Éppen ezért szükség van olyan alkalmakra amikor mindenki egy helyen van, hogy végre én is megnyugodhassak.
Ez a pár nap nekem mindennél többet ér.






Az evéssel igyekeztem vigyázni, de nagyon nehéz ellenállni az isteni falatoknak.  Este 6 után már nem igazán ettem, maximum egy kis gyümölcsöt és próbáltam arra is figyelni, hogy a napi 1,5 -2 literes víz adagom meglegyen. A sporttal viszont bevallom őszintén, hogy nem állok valami jól ezekben a napokban.  Karácsony előtt a szokásosnál is intenzívebben edzettem, de az ünnep alatt nem erőltettem a cardiot. A lépésszámomra azonban a szokásosnál is jobban ügyeltem. Esti sétákkal és az unokahúgommal való végkimerülésig tartó bújócska és fogócska párbajokkal igyekeztem elérni az egészséges, napi 10000 lépést.




Ajándékok terén a Jézuska igen bőkezű volt velem. Rengeteg hasznos dolgot kaptam, többek között egy új laptopot is, így ezt a bejegyzésemet már az új "munkatársamon" pötyöghetem be.





A facebook oldalt azért igyekeztem naprakészen tartani, valamint az instagramra is töltöttem fel pár hangulatképet, hogy teljesebb képet kapjatok arról, hogyan is telt nálunk az ünnep.





Remélem nektek is boldog és szeretetteljes volt a  karácsony!


A szilvesztert én teljesen bulimentesre tervezem, hiszen elsején reggel korán kelek, de hamarosan hozok pár isteni smink és receptötletet, amikkel izgalmassá tehetitek a saját  év végi partitokat!








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...