Ugrás a fő tartalomra

Egyszerű mézeskalács

    Rendszeres mézeskalács gyártó vagyok, minden évben sütők belőle egy jó nagy adaggal karácsony előtt, aztán celofánba csomagolva szétosztom a számomra fontos emberek között. Mindenki nagyon szokott örülni neki, van aki egyből el is fogyasztja, de akad olyan is, aki ereklyeként vigyáz rá és gyűjtögeti őket. Én mindkettőnek nagyon örülök, mert egyrészről, ki ne szeretné azt látni, hogy jóízűen falatozzák az általa készített finomságot, másrészről viszont jól esik a szívnek az is, ha valaki gyűjtögeti őket, hiszen ez nagyrabecsülést és hatalmas szeretetet jelent.





   Tavaly a Dr. Oetker által gyártott alapport használtam, idén viszont úgy gondoltam, hogy kipróbálok valami mást.
Hosszas nyomozás után végül rátaláltam egy igazán egyszerű receptre, amit kezdőknek is bátran ajánlok, mert lehetetlen elrontani.




Hozzávalók:

2 bögre liszt
fél bögre porcukor
7 dkg vaj vagy margarin
negyed bögre méz
1 tojás
1 teáskanál sütőpor vagy szódabikarbóna
1 csapott evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
az eredeti receptben ugyan nincs benne, de én raktam bele egy csipetnyi őrölt gyömbért is






   A margarint mikróban picit megolvasztjuk, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, majd az összes hozzávalót a tálba tesszük és jó alaposan összegyúrjuk.




   Amint a tészta már jól összeállt és nem ragad, enyhén lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd kiszúrjuk belőle a formákat.




   A tepsit vékonyan kikenjük egy kis margarinnal, belefektetjük a figurákat és 170 fokon 8-10 perc alatt készre sütjük.



   Ha díszíteni is szeretnénk, akkor  2 tojásfehérjéhez adjunk annyi porcukrot, hogy felverés után sűrű és kemény, nem csöpögő tojáshabot kapjunk. Ezt aztán nyomózsákba töltjük és kidekoráljuk vele, a már kisült mézeskalácsokat.
Közben hallgassunk karácsonyi zenéket, hogy teljes legyen az ünnepi hangulat! :D





   Sok sikert a sütéshez!



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...