Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi ajándékötletek

    Egyre jobban közeledik a szeretet ünnepe és minél kevesebb az időnk annál idegesebbek leszünk az előttünk tornyosuló, még el nem végzett feladatok listája miatt.
A legnagyobb fejfájást talán az ajándékok beszerzése okozza mindenkinek. Feszülten jövünk- megyünk egyik üzletből a másikba, hogy aztán az utolsó percben, pánikból megvegyünk valami olyat, amire az illetőnek biztosan semmi szüksége nincs.
    Ezért aztán, aki igazán okos akar lenni, az már október környékén elkezdi figyelni a kínálatot, hogy valami igazán hasznossal lephesse meg a szeretteit karácsonykor.



    Ez egy nagy jó és működő taktika. Korábban én is e szerint szereztem be az ajándékokat, ám mára kicsit megváltozott a látásmódom.
Már jobban szeretek saját, szívvel lélekkel készült meglepetéseket adni, mint egy darab, személytelen "műanyagot". Egy általunk készített dologgal sokkal jobban ki tudjuk mutatni a másik fél iránti érzelmünket és számára is sokkal kedvesebb lesz ez az ajándék, mint előtte bármi más.

    Itt a blogon, számos diy ötletet találtok és rengeteggel készülök még karácsonyig, ezért ha nincs ötletetek érdemes átnézni őket.

 Önthettek például gyertyát, akár előre megvásárolt, akár maradék viaszból vagy hasonló módszerrel akár szappant is. Csak valami különleges forma kell hozzájuk és kezdődhet is az alkotás. Illatosíthatjátok, dekorálhatjátok csillámmal, szárított virágokkal vagy karácsonyi motívumokkal mindkettőt.
Ha engeded szárnyalni a fantáziádat igazán különleges darabok is születhetnek.


kép forrása: http://artandcraftsideas.info/howtomakecandle/how-to-make-scar-wax/


    Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az édességek ajándékozása is. Főleg a csatos üvegekbe rétegzett változat hódít. Tehettek bele különböző cukorkákat vagy valamilyen ital alapanyagait is. A kakaóhoz például cukrot, kakaóport és pillecukrot kell rétegezni, a forró csokihoz forró csoki port, csokidarabokat és pillecukrot.
Ha pedig egy édesszájú férfinak adjuk, akkor mellékeljünk hozzá egy kis alkoholt is.





    A saját bonbonok gyártása sem túl nehéz. Szemenként, ízlésesen becsomagolva felnőtt és gyerek egyaránt örömét lelheti benne.
Hamarosan érkezem is nektek egy ilyen recepttel!


kép forrása: http://www.tasteofhome.com/recipes/easy-chocolate-truffles


    A teázás szerelmeseinek válogassunk össze egy csomagot az ehhez való kellékekből. A bögrét pedig dekoráljuk a hobbiboltokban könnyen beszerezhető porcelántollal vagy üvegfestékkel.




    Húgicáknak, nővéreknek, barátnőknek készíthettek csini ékszerdobozokat decoupage technikával.




    De egy közös élményekből összeállított fotóalbum is nagyon nagy örömet tud okozni bárkinek.


    Amint látjátok rengeteg a lehetőség szívet melengető ajándékokból. Ezek az édes apróságok sem készülnek el több idő alatt, mint amennyit amúgy is elmászkálnál a plázában azon gondolkodva, hogy kinek mit vegyél. Ráadásul nagyobb örömet is okoznak....



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...