2018. február 28., szerda

Csak bízz magadban

   Félek. Nem tudom mihez kezdjek, merre induljak. Amerre csak nézek minden darabokban van. Minden lassabban megy, mint ahogy azt a fejemben elképzeltem. Olyan sokat küzdöttem már. Évek óta harcolok a pánik ellen és azt mondhatom, hogy már egy újnyira vagyok a győzelemtől. Akkor miért nem vagyok boldog? Miért rettegek még mindig mindentől? Ez az egész már csak a fejemben létezik és ettől olyan félelmetes. Tele vagyok félelmekkel. Most, hogy fizikailag jobban vagyok most fogom fel, hogy itt állok egy romhalmaz tetején, ami elvileg az életem. Bár tudom, hogy ezért a romhalmazért sok ember bármit megadna. Hiszen egészséges ételekkel táplálhatom a testem, van hol aludnom, vannak akik nagyon szeretnek, van egy csodálatos családom és egy csodálatos párom. Azt csinálom, amit igazán imádok és ezerféle jövőbeni terv kavarog a fejemben, amik csak a megvalósításra várnak. Mégis kínzóan hasít belém a gondolat, hogy hol tartanék már, mi lenne velem, ha nem pocsékoltam volna el 6 évet az életemből, amikor csak takarékon döcögtem és alig haladtam előre. Tudom, hogy a múlton kár keseregni, hisz azon nem tudunk már változtatni. Elmúlt, el kell engedni. De mégis gyakran eszembe jut. Ráadásul itt van ez a félelem is, amit a jövő miatt érzek. Jobban vagyok, tudom, hogy korábban mit rontottam el, ami ide vezetett, tanultam mindenből. De mi lesz, ha később más úton, máshogy újra visszajutok ide? Akkor mihez kezdjek? Hogy étkezzem, hogy mozogjak, hogy ápoljam a testem és a lelkem, hogy egy boldog és egészséges életet tudjak élni?







Évek óta azon fáradozom, hogy helyrehozzam a szétesett életem és a szétesett önmagam. Mégis úgy érzem, hogy most elfáradtam. A testem jól van, de szembe kell néznem a legfélelmetesebb dolgokkal, amik a lelkemben kavarognak és helyre kell hoznom őket. Csak így lehetek boldog, hisz a félelem, a kétség és az önbizalomhiány nem véletlenül vannak ott minden mozdulatomban és gondolatomban.
De komolyan, annyira nehéz ez az egész élet nevű játék! Hogy van az,hogy mások élik a maguk kis felszínes világát, rosszat tesznek másoknak, nem törődnek az egészségükkel és soha semmi bajuk. Én mindenre próbálok odafigyelni, mindenkivel emberségesen bánni és mégis nekem kell megküzdenem minden rosszal. És ha még a végén sikerül is kikecmeregni a gödörből, marad a lelki válság amit még meg kell oldani. Komolyan mondom, hogy elfáradtam. Már csak a szeretteim, a blog és a sport ad erőt a folytatáshoz. Tudom, hogy lesz ez még jobb és végül minden rendbe jön, de vannak pillanatok amikor az ember egyszerűen elfárad és egy kicsit megzuhan lelkileg. De túl kell rajta lenni és menni tovább, mert egyedül csak te magad vagy az aki változtathatsz a saját életeden. Emberfeletti erő kell ugyan hozzá, de még a legsötétebb mélységből is van kiút, csak akarat és hit kell hozzá. Csak bízz magadban és minden lehetségessé válik...