2015. július 20., hétfő

Jelentem, megjöttem!

   Sziasztok szépséges Barbie babák!
Ahogy azt tudjátok a múlt héten egy kellemes 6 napos nyaraláson voltam az én drága kis családommal, de már újra itt vagyok és igyekszem kárpótolni Titeket rengeteg bejegyzéssel és videóval.
Nagyon nehéz így bloggerként a nyaralás, hiszen választás elé állítja az embert. Vagy pihen vagy blogol. Persze vannak egyéb lehetőségek is, hiszen előre is elkészíthettem volna jó néhány cikket, de megmondom Nektek őszintén, hogy ez nekem most nem ment. Annyira izgultam és vártam az indulást, hogy hiába próbálkoztam egy épkézláb mondatot sem voltam képes papírra vetni.
Így maradt a nyaralás alatti írás, de tudtam, hogy az sem jó megoldás, mert kikapcsolódni akkor már nem nagyon fogok.
Ezért próbáltam a Facebook-ra és az Instagramra minél több képet és rövidke élménybeszámolókat feltölteni, hogy lássátok merre is jártam és mit is csináltam.
Most pedig mesélek egy kicsit bővebben...


   Hétfő reggel amikor felkeltem kissé aggódtam, mert nagyon hűvös volt és esett az eső, így az előző este előkészített utazós ruhámat egy kicsit újra kellett gondolnom. Egészen addig abba se hagyta az eső ameddig le nem értünk a Balcsihoz, ezért úgy döntöttünk, hogy kirándulással töltjük a napot.

Az első megálló Tihany volt, mert a velünk utazó kis napraforgófej unokahúgom még nem járt ott, én pedig a levendula miatt vágytam nagyon oda. Az Apátság közelében fel is fedeztem egy üzletet, ahol minden édesség, kozmetikum és ital az igazi, hamisítatlan tihanyi levendulából készül. Erről a bájos kis üzletről és az ott vásárolt szerzeményekről hamarosan külön bejegyzésben is beszámolok, mert ez a csodás kis hely többet érdemel pár mondatnál.




   Miután kellőképpen kivásároltam magam meglátogattuk Tihany egyik legjobb fagyizóját, a Levendula kézműves fagyizót, ahol mi mást is választottunk volna, mint levendulás csokifagyit. :)
Igazi Kánaán volt nekem ez a város, ahol minden az imádott virágomról szólt....


   A szállásunk, mint évek óta mindig Balatonlellén volt. Berendezkedés után, mivel sajnos még mindig nem volt strandidő, nyakunkba vettük a várost és sétáltunk egy jó nagyot.
És képzeljétek, a kikötőbe érve egy vitorlásos esküvői fotózásba cseppentünk. Gyönyörű volt! Persze nem bírtam ki és nekem is kellett egy képet készítenem az ifjú párról.






   A következő nap ismét borongósan indult, így megint kirándulás volt a program. Először a Fonyódi kikötőt, aztán pedig Tamara kívánságára a keszthelyi kastélyt néztük meg, ami most először okozott nagy csalódást, mert a teljes kertet átépítik. Így az egész tele van földtúrásokkal és kordonokkal. Persze ennek is akkor kell történnie, amikor az ember egy kisgyereket visz oda, aki teljesen oda van a hercegnőktől. De a gyerekeknek van egy olyan különleges tulajdonságuk, hogy mindenben meglátják a jót. A kis Napraforgófej szemében a felbontott kert mintsem változtatott a kastély szépségén és a lelkesedését csak tovább fokozta a bejáratnál szórólapot osztogató, korabeli ruhába öltözött diákmunkás hercegnő. :D
Ennyi neki elég is volt ahhoz, hogy teljesen magán kívül legyen az örömtől.





  Délutánra végre megérkezett a forróság, így megkezdődhetett az igazi lazítás is. A strandra sétálva útba is ejtettem az összes létező könyvárust és alaposan felszerelkeztem egy halom romantikus regénnyel a hétre. Bár azt nem tudhattam előre, hogy ezekből az egész hét alatt csak egyet tudok majd elolvasni. Ha van egy gyerek is csapatban akkor minden teljesen más lesz. Le kell mondani a nyugalmas olvasgatásról, a déli árnyékban alvásról és arról is, hogy 3 percnél hosszabb ideig ízlelgesd a kikért koktél.
Helyette viszont napszúrás közeli állapotig labdázhatsz a vízben, 1 órán át könyöröghetsz, hogy "légyszi gyere már ki a partra és legalább egy korty vizet igyál", és a jótékony iszappakolásos játékban totálisan telemegy a fürdőruhád egy kádnyi iszappal.....
De mindez teljesen megéri, ha látod a kisgyerek arcán a tökéletes önfeledtséget és boldogságot.


  Másnap ismét strandolás volt a progi este pedig dodzsem végkimerülésig a tesómmal, a Vidámparkban. Minden évben eljövünk ide ketten és mindig annyi élményt szerzünk, amivel még egy év múltán se tudunk betelni. Most is sokat nevettünk és legalább 500 körön keresztül karambolozgattunk izomból este fél8-tól 11-ig.
Idén viszont valamit sokkal ügyesebben csináltam, mint tavaly, mert egyetlen egy lila foltot sem szereztem az ütközések során. Persze másnap az ész nélküli vízben röpizéskor ezt is bepótoltam...
De az évek során már megtanultam, hogy nincs igazi nyaralás óriási lila folt nélkül. Legalábbis nálam....






  A hét hátralévő részében eszméletlen kánikula volt, szóval egész napos fürcsizés volt a program, este pedig koktélozás és szuvenírgyűjtés.

  Külön kiemelném még, hogy meghatározó élmény volt számomra, amikor 500 méteren át üldöztünk egy dinókiállítást reklámozó Tyrannosaurusnak öltözött embert, csak hogy Napraforgófej újra meg újra meg tudja simogatni vagy csak nagyon közelről megfigyelni. Akkor bizony nagyon reméltem, hogy ennek a figurának nem három várossal arrébb lesz a végállomása és szerintem a többi "Dinó, dinó, dinó" skandálással özönlő  300 gyerek felnőtt  kísérője is ebben bízott.


   Ez alatt az egy hét alatt bizony lazítottam az étkezési szabályaimon is, mert nem akartam semmiről sem lemondani a nyaralás alatt. Be is csúszott az étrendben egy pár alkalommal a szörnyű mumus fehér kenyér is, meg a nagy kedvenc pirított hagymás amerikai hot-dog.  Esténkét pedig egy nagy pohár bort vagy épp egy jeges koktélt sem vontam meg magamtól.





És tudjátok mit? Egy cseppet sem éreztem rosszul magam e miatt! Gyakran van, hogy én sem érzem magam testalkatilag a toppon. Zavar ha felszalad valahova 1-2 kiló, van, hogy nem látom elég feszesnek a combom vagy a hasam és iszonyatos bűntudatot tudok érezni egy szelet süti  elfogyasztása után.
De most sikerült mindezen félelmektől megszabadulnom és csak élvezni az életet és az ízeket. Erről kell hogy szóljon a nyaralás. Igazi önfeledtségről és testi -lelki lazításról. Ehhez most nekem a napi kétszeri futás is hozzátartozott. A helyes technika elsajátítása óta jöttem rá, hogy mennyire kikapcsol és ellazít ez a sport. Ha futni kezdek megszűnik a külvilág. Nincsenek gondok, nincsenek rossz érzések, nincs bűntudat vagy neheztelés. Csak én vagyok, az út és a gondolataim. Ilyenkor soha nem tapasztalt szabadságot érzek.



   Aztán mint minden jónak, ennek a nyaralásnak is vége szakadt és vissza kellett csöppennem a valóságba. Véget értek a hosszú séták, a maratoni beszélgetések a tesómmal és a sok- sok nevetés Tamarával. Megint itt vagyok és az Anyukám kedves hangja helyett a rikácsolós vekker ébreszt. Nektek is ilyen nehéz visszatérni egy nyaralás után? Vagy csak engem érintett ilyen érzékenyen ez a dolog? Két teljes nap kellett hozzá míg visszazökkentem és belerázódtam korábban megszokott heti rutinomba.
De mostmár itt vagyok testben és lélekben is teljesen és szállítom Nektek a szuper kis bejegyzéseket. Ha pedig sikerül újrakonvertálni néhány problémás videót, akkor egy hangulatos kis úti videóval is megleplek Titeket a héten!