Ugrás a fő tartalomra

Vendégváró sütis pohár

   Ha vendégeket várok mindig rakok valami kis apró figyelmességet a tányérokba. Hol egy kis mézeskalácsot vagy valamilyen nagy gonddal készített díszes sütit, hol egy -egy szem bonbont, hol pedig saját készítésű apró dekorációval lepem meg a hozzám látogatókat.

A kedvencem most egy nagyon cuki "sütis pohár" ami zárható, így több aprósütemény is elfér benne. Az elkészítése pedig gyerekjáték.
Csak néhány színes papírpohár és egy olló kell hozzá.





   Fogjuk az ollót és 4-5 helyen bevágjuk a poharat pár centi mélyen. A vágás hosszúsága attól függ, hogy milyen magas dobozkát akarunk kapni a fülek lehajtása után.




   Ha ezzel megvagyunk, egyesével hajtogassuk le a füleket és alaposan élezzük le.




  Végül tegyük bele a sütiket a pohárba és tetszőleges módon zárjuk le azt. Én simán csak egymásra hajtottam a füleket, de lehet pl. kicsit oldalasan és akkor csillag szerű alakzat fog látszani a tetején.
Mindezek után még átköthetjük egy szép kis szalaggal is.






   Szerintem nincs az a vendég, aki ne örülne egy ilyen apró kis figyelmességnek!
Nektek hogy tetszik ez az ötlet?




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,

Csillámos ombre köröm

  A tavalyi év nagy slágere az ombre bár kissé háttérbe szorult, mégis divatos maradt, főleg a hajak és a körmök terén. Most egy igazán elegáns csillámos ombre köröm elkészítését fogom megmutatni nektek. Mindenkinek ajánlanám, hiszen sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint a színes ombre-t ami nekem is csak minden 3. nekifutásra sikerül. Fekete és színtelen lakkra, valamint tetszés szerinti színű csillámporra vagy csillámos körömlakkra lesz szükségünk hozzá. Először kilakkozzuk feketére a körmeinket. Amikor megszáradt a lakk, nagyjából a körmök közepétől elkezdjük felvinni a csillámot. Először csak óvatosan és keveset, aztán ahogy közeledünk a körmök vége felé, egyre többet tehetünk rá.   Ha csillámporral dolgozunk, akkor azt még az fekete lakk megszáradása előtt kell rászórnunk, hogy jól beleragadjon. Az elv az előzőhöz hasonlóan, középről kifelé és egyre többet szórva. Utolsó lépésként pedig jöhet a színtelen lakkozás! A fekete helyett persze használ