Az eperszezon már végső napjait éli, így aki még szeretne egy üvegnyi nyarat elrakni a reggeli pirítósai mellé, annak nincs már vesztegetni való ideje.
Én már túl vagyok életem első lekvárfőzésén és büszkén mondhatom, hogy sikerült és isteni finom lett.
Ha néhány éve valaki azt mondja nekem, hogy egyszer majd eperlekvár készítésével fogom tölteni az egyik szombat délelőttömet, valószínűleg kinevetem.
19 évesen nem igazán főztem, hiszen ott volt mellettem Anya, aki minden finomságot elkészített nekem, amire csak vágytam. Ettől függetlenül gyakran álltam vele a tűzhely mellett és figyeltem a trükkjeit és a praktikáit, amiket a sok éves rutinnal szerzett. Így az alapok már a fejemben voltak, amik segítségével nem volt túl nehéz elkezdeni a háziasszonykodást amikor a magam lábára álltam.
Más volt a helyzet a sütéssel. Bár annak a fortélyait is magamba szívtam, kezdetben mindig azt mondtam, hogy sose fogom csinálni, mert nehéz meg macerás. Inkább elmegyek a cukrászdába és veszek pár szelet sütit. Végül erre a feladatra is megértem 22 éves koromra. Azóta vannak olyan pillanataim, amikor kifejezetten vágyom rá hogy süthessek valami szépet és finomat.
Szerintem a vasárnapi menü finoman szálló illata, a szeretettel elkészített leves és második majd pedig egy könnyű házi sütemény kombinációja adja meg az otthon meghitt hangulatát. Amikor a lakás, a család, az otthon összetartó eleme a NŐ szíve minden szeretetével valami finomat alkot azoknak, akik számára a legfontosabbak a világon.
Ezután a befőzés került a porondra, ami mind többször mocorogtatta meg a fantáziámat. Csináljam vagy ne? Nem fölösleges ez? Azt nem tudom, de mindenképpen macerás....
Bár a klasszikus értelemben vett befőzésre még mindig nem igazán érzem a vágyat, de a lekvárkészítést nagyon megszerettem, már az első alkalommal. És mindehhez csak egy jó recept kellett, ami magában foglalta legnagyobb gyengémet, a levendulát.
A recept megszerzése után már loholtam is előbb a bioboltba, utána pedig a piacra, hogy villám gyorsasággal szerezzem be a hozzávalókat és elkezdhessem a főzést.
Most pedig megosztom veletek is az elkészítését, háthas kedvet kaptok hozzá. Nem kell félni tőle, egyáltalán nem nehéz és szerintem el sem lehet rontani.
Hozzávalók (4-5 kisebb üveghez):
1 csomag Haas Quittin eperlekvár készítéséhez
1,5 kg eper (bár én 2 kilót vettem, hogyha akad is benne selejt mindenképpen elég legyen)
ízlés szerint barna cukor
ízlés szerint szárított levendulavirág (bio- vagy gyógynővényboltokban kapható)
pár csepp citromlé
Az epret alaposan megmossuk és kiválogatjuk, hogy csak teljesen ép, egészséges szemek kerüljenek a lekvárba. A zselésítő zacskóján azt ajánlják, hogy magozzuk is ki(!), de látott már valaki akkora barmot, aki nekiáll kimagozni az epret? Legalább olyan lehetetlen vállalkozás, mintha hangyát akarnánk szedni boxkesztyűvel..... Szóval ehhez a művelethez azt hiszem nem muszáj nagyon ragaszkodni.
Tehát a mosás és a válogatás után az eper nagyobb részét turmixoljuk össze, a kisebbet pedig csak vágjuk apróra. Így lesznek kis eperdarabok is a lekvárban, amit nagyon imádok.
Ezek után öntsük a darabos és a turmixolt gyümölcsöt is egy lábasba és adjuk hozzá a zselésítőszert.
Állandó keverés mellett, magas hőfokon forraljuk fel, majd a forrásban lévő péphez adjunk ízlés szerint barna cukrot egy pár csepp citromlevet és egy nagy marék mosott levendulavirágot. (De semmiképp se olyat amit az út mellett szedtünk!)
Az egészet keverjük össze, majd újra forraljuk fel és forrástól számítva 5 percig főzzük.
Ha kész tegyük a lekvárt alaposa(!) elmosott és lecsepegtetett üvegekbe, azonnal zárjuk le és pár percre fordítsuk fejjel lefelé őket, így a lekvár a tető belsejére csorog és nem kell félnünk a megromlástól.
Kihűlés után elrakhatjuk a spájz polcaira vagy azonnal fogyaszthatjuk őket.
Egyébként ez a recept szerintem olyan különleges, hogy egy-egy szebb üvegbe töltve zseniális ajándék lehet belőle!
Így jutottam hát el az évek során a lekvárkészítésig. Remélem Ti is kipróbáljátok és legalább akkora örömet okoz majd Nektek az elkészítés és a kóstoltatás, mint amilyet nekem okozott!
Én már túl vagyok életem első lekvárfőzésén és büszkén mondhatom, hogy sikerült és isteni finom lett.
Ha néhány éve valaki azt mondja nekem, hogy egyszer majd eperlekvár készítésével fogom tölteni az egyik szombat délelőttömet, valószínűleg kinevetem.
19 évesen nem igazán főztem, hiszen ott volt mellettem Anya, aki minden finomságot elkészített nekem, amire csak vágytam. Ettől függetlenül gyakran álltam vele a tűzhely mellett és figyeltem a trükkjeit és a praktikáit, amiket a sok éves rutinnal szerzett. Így az alapok már a fejemben voltak, amik segítségével nem volt túl nehéz elkezdeni a háziasszonykodást amikor a magam lábára álltam.
Más volt a helyzet a sütéssel. Bár annak a fortélyait is magamba szívtam, kezdetben mindig azt mondtam, hogy sose fogom csinálni, mert nehéz meg macerás. Inkább elmegyek a cukrászdába és veszek pár szelet sütit. Végül erre a feladatra is megértem 22 éves koromra. Azóta vannak olyan pillanataim, amikor kifejezetten vágyom rá hogy süthessek valami szépet és finomat.
Szerintem a vasárnapi menü finoman szálló illata, a szeretettel elkészített leves és második majd pedig egy könnyű házi sütemény kombinációja adja meg az otthon meghitt hangulatát. Amikor a lakás, a család, az otthon összetartó eleme a NŐ szíve minden szeretetével valami finomat alkot azoknak, akik számára a legfontosabbak a világon.
Ezután a befőzés került a porondra, ami mind többször mocorogtatta meg a fantáziámat. Csináljam vagy ne? Nem fölösleges ez? Azt nem tudom, de mindenképpen macerás....
Bár a klasszikus értelemben vett befőzésre még mindig nem igazán érzem a vágyat, de a lekvárkészítést nagyon megszerettem, már az első alkalommal. És mindehhez csak egy jó recept kellett, ami magában foglalta legnagyobb gyengémet, a levendulát.
A recept megszerzése után már loholtam is előbb a bioboltba, utána pedig a piacra, hogy villám gyorsasággal szerezzem be a hozzávalókat és elkezdhessem a főzést.
Most pedig megosztom veletek is az elkészítését, háthas kedvet kaptok hozzá. Nem kell félni tőle, egyáltalán nem nehéz és szerintem el sem lehet rontani.
Hozzávalók (4-5 kisebb üveghez):
1 csomag Haas Quittin eperlekvár készítéséhez
1,5 kg eper (bár én 2 kilót vettem, hogyha akad is benne selejt mindenképpen elég legyen)
ízlés szerint barna cukor
ízlés szerint szárított levendulavirág (bio- vagy gyógynővényboltokban kapható)
pár csepp citromlé
Az epret alaposan megmossuk és kiválogatjuk, hogy csak teljesen ép, egészséges szemek kerüljenek a lekvárba. A zselésítő zacskóján azt ajánlják, hogy magozzuk is ki(!), de látott már valaki akkora barmot, aki nekiáll kimagozni az epret? Legalább olyan lehetetlen vállalkozás, mintha hangyát akarnánk szedni boxkesztyűvel..... Szóval ehhez a művelethez azt hiszem nem muszáj nagyon ragaszkodni.
Tehát a mosás és a válogatás után az eper nagyobb részét turmixoljuk össze, a kisebbet pedig csak vágjuk apróra. Így lesznek kis eperdarabok is a lekvárban, amit nagyon imádok.
Ezek után öntsük a darabos és a turmixolt gyümölcsöt is egy lábasba és adjuk hozzá a zselésítőszert.
Állandó keverés mellett, magas hőfokon forraljuk fel, majd a forrásban lévő péphez adjunk ízlés szerint barna cukrot egy pár csepp citromlevet és egy nagy marék mosott levendulavirágot. (De semmiképp se olyat amit az út mellett szedtünk!)
Az egészet keverjük össze, majd újra forraljuk fel és forrástól számítva 5 percig főzzük.
Ha kész tegyük a lekvárt alaposa(!) elmosott és lecsepegtetett üvegekbe, azonnal zárjuk le és pár percre fordítsuk fejjel lefelé őket, így a lekvár a tető belsejére csorog és nem kell félnünk a megromlástól.
Kihűlés után elrakhatjuk a spájz polcaira vagy azonnal fogyaszthatjuk őket.
Egyébként ez a recept szerintem olyan különleges, hogy egy-egy szebb üvegbe töltve zseniális ajándék lehet belőle!
Így jutottam hát el az évek során a lekvárkészítésig. Remélem Ti is kipróbáljátok és legalább akkora örömet okoz majd Nektek az elkészítés és a kóstoltatás, mint amilyet nekem okozott!