Ugrás a fő tartalomra

Könnyed, őszi outfit

    Az elmúlt hetek kellemes időjárása után, a mai ítéletidő rádöbbentett arra, hogy bizony jönnek a hűvös napok. A nappalok egyre rövidülnek és a csontig hatoló hideg szél is egyre gyakrabban feltámad.  Ideje hát előásni a szekrényekből az átmeneti dzsekiket és bőrkabátokat.
Idén én nem tervezek ezen a téren nagy vásárlást, mert a gardróbomban 2 szuper bőrdzseki, 3 átmeneti kabátka és egy halom felkapós meleg pulóver lapul erre az időszakra.
De mind közül a legnagyobb kedvencem ez az Orsay kabát, amit 3 éve vásároltam és úgy vigyázok rá, mint egy igazi kincsre.  Egyszerűen imádom! A hosszú évek alatt sem tudtam megunni, mert a fazonja időtlen és karcsúsító, a színe miatt pedig könnyen kombinálható szinte bármivel.



   Ma egy vagány bőrnadrágot választottam hozzá borítéktáskával és egy szexi magassarkúval.




   A felső és a táska színe a kabátétól 1-2 árnyalattal eltér, hiszen idén egy szetten belül az adott szín több árnyalatát is felvehetjük.



  Ehhez hasonló kabátot egyébként találhattok most is a legtöbb üzletben. Érdemes rá egy kicsit többet áldozni, mert évek múltán is hordhatjátok, ha vigyáztok rá. Ez egy olyan darab, amihez bármikor nyúlhattok és minden nő gardróbjában ott kell, hogy lapuljon.



Kabát: Orsay
Bőr leggings: New Yorker




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,