Ugrás a fő tartalomra

Sminkek barna szemhez

      Sok kérdés érkezik hozzám azzal kapcsolatban, hogy milyen szemszínhez milyen színű sminkek illenek. Ezért úgy gondoltam, hogy készítek egy összeállítást amivel segítséget nyújthatok nektek ebben.



   Mai szemszínünk a barna lesz.



   Tulajdonosaik igen előnyös helyzetben vannak, hiszen nagyjából az összes meleg színt használhatják.
Nappali sminknek használjátok a pasztell színeket, estére pedig kapjátok elő az erősebb vadabb árnyalatokat, mint például a padlizsán lilát vagy a üde türkizt.



    A barnákat kerüljétek, mert bár illeszkednek a szemszínetekhez, hasonlóságuk miatt  inkább elnyomják a tekintetet, nem pedig kiemelik.
Válasszátok helyette a citromsárgát



vagy az arany és bronz bármely változatát.




   A kék minden árnyalata jól áll nektek, ahogyan a zöld is.




A klasszikus sminkeket, a fehéret



a feketét,



és az egyszerű tusvonalat extra szempillákkal pedig bármely szemszínnel rendelkező nő bátran választhatja.




   Extra alakalomra a páva színeiben úszó smink a tuti választás.





   A barna szemszín neves képviselői között van pl.: Jennifer Lopez, Kim Kardashian és Beyonce is.




képek forrása: www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,