2017. április 5., szerda

5 stílusos török sorozatkarakter

   Azt hiszem a durva török sorozat mániám már senki előtt nem titok. Rákaptam nagyon és amikor csak tudom ezzel ütöm el a szabadidőmet. Most sikerül a végére érnem pár nagy kedvencnek és már találtam helyettük újabbakat is, szóval ha szeretnétek egy posztot arról, hogy mik azok amiket most nézek akkor ne fogjátok vissza magatokat, jelezzétek bárhol kommentben vagy üziben és máris mutatom.
Elsősorban a változatos történetek fogtak meg engem ezekben a sorozatokban, illetve az a meglepő tény, hogy nem mindegyiknek a vége happy end. Van, hogy a szerelmesek nem találnak egymásra, a kapcsolatok nem rendeződnek, sőt, nem ritka az egyik főszereplő halálával záruló sorozat sem. Ettől csak még izgalmasabbá válik a dolog, hiszen nem tudjuk milyen fordulat következik be a végén, ellentétben a megszokott Dél- amerikai szappanoperákkal, ahol nyugodtan hátradőlve néztük az eseményeket, mert tudtuk, hogy a végén úgyis minden jóra fordul.

   De a változatos sztorik mellett engem valami más is vonz ezekben a filmekben. Méghozzá az az alaposság amivel kidolgozzák a karakterek megjelenését. Elképesztő jó divatszakembereket, fodrászokat, sminkeseket és stylistokat sejtek a háttérben, akik minden apróságra odafigyelnek, hogy amikor a szereplő megjelenik a képen minden tökéletes legyen rajta. Nagyon sok szuper trükköt, ruhakombinációt és frizurát lehet ellesni ezekből a sorozatokból, amiket aztán magunk is alkalmazhatunk a hétköznapokban.

  Most megmutatom nektek, hogy kik azok a karakterek, akik engem ilyen téren nagyon-nagyon inspirálnak.


   Nisan - Kis Günesi 

Nekem ez a karakter testesíti meg a tökéletes sportos eleganciát. Gyakran látni sportcipőben vagy lapos talpúban mégis mindig nőies és divatos a megjelenése.  Miatt tetszett meg igazán a hátizsák fazon, mert nagyon sok szuper kombinációban láttam rajta a film során.
Egyébként az őt alakító színésznő Asli Enver is hasonlóan öltözködik a hétköznapokban.

kép forrása: https://www.f5haber.com/hurriyet/kis-gunesi-dizisi-18-bolumu-ile-bu-aksam-final-haberi-5859369/

 kép forrása: http://www.dizigazete.com/diziler/item/3763-kis-gunesi-nin-yayin-gunu-degisti.html








  A karaktert alakító színésznő Instagram oldalát az alábbi linken találjátok:

https://www.instagram.com/aslienver/



   Seda - Kis Günesi

A divattervezőként dolgozó Seda szintén nagy kedvencem volt a Kis Günesi sorozatban. Nála főleg az apróságok fogtak meg. Egy- egy érdekes ékszer vagy egy különlegesen megkötött kendő.
De a kék szemű lányoknak érdemes figyelni a sminkjét is, mert nála az is nagyon változatos és sokszor olyan számomra meglepő színekkel emelték ki a szemét ami nekem alapból eszembe se jutott volna, pedig elképesztően megragadó tekintetet eredményez.

kép forrása: http://www.diyarbakirsoz.com/magazin/kis-gunesi-asli-enver-ile-o-ses-jurisi-murat-boz-adim-adim-evlilige-yuruyor-dugun-ne-zaman-kimdir-biyografi-149496


Başak Parlak (@basakparlak) által megosztott bejegyzés,

Başak Parlak (@basakparlak) által megosztott bejegyzés,

kép forrása: https://www.facebook.com/TorokHiressegekHungarianFanClub/?fref=ts




  A karaktert alakító színésznő Instagram profilját itt találjátok:

https://www.instagram.com/basakparlak/


   Asu- Kara Sevda

Az ő szettjei úgy ahogy vannak számomra tökéletesek. A magassarkú ennél a karakternél alap, plusz ezernyi apróságot figyelhetünk meg rajta amit érdemes átvenni. Változatos frizurák és a choker valamint a borítéktáska ezernyi szettbe való beépítése az amit külön kiemelnék.

Melisa Aslı Pamuk (@melisapamuk) által megosztott bejegyzés,







    A karaktert alakító színésznő Instagram profilját itt találjátok:
https://www.instagram.com/melisapamuk/


   Zeynep - Kara Sevda

Zeynep házasság utáni stílusa abszolút kedvenc nálam. Tőle leginkább a magas derekú szoknya viselését leshetjük el, amit végtelen módon tud kombinálni toppal, inggel, blézerrel vagy egy egyszerű pántos felsővel.




kép forrása: https://nz.pinterest.com

 A Zeynepet alakító színésznő Instagramja:
https://www.instagram.com/hazalfilizkucukkose/


   Nihan- Kara Sevda

Nihan karakterének stílusa annyira széles skálán mozog, hogy már ezért megérni nézni a sorozatot. A sportostól, az elegánson át, a kislányos szettekig mindenféle előfordul rajta, így szinte mindenki találhat benne egy kis inspirációt. Ugyanilyen változatosan variálja a frizurákat és a különböző stílusú ékszereket is, amelyekhez természetesen a sminkje is mindig igazodik.
Szerintem ő az egyik leggondosabban stylingolt szereplő az összes közül. Érdemes hát szemmel tartani.


 http://www.dizikiyafet.com/kara-sevda-8-bolum-kiyafetleri/nihan-mavi-mont/
 
 http://biyografi.kim/neslihan-atagul/kara-sevda-nihan-neslihan-atagul-nereli/


 https://hu.pinterest.com/Ozdoyeva/kara-sevda/



  A karaktert alakító színésznő Instagram profilja:
https://www.instagram.com/neslihanatagul/

   Igaziból csak a bejegyzés megírása után jöttem rá, hogy mekkora fába vágtam a fejszémet, ugyanis a karakterekhez olyan képeket találni amiken az egész outfitjük szerepel szinte lehetetlen volt. Így meg kellett próbálnom összegyűjteni innen- onnan vagy néhányat a filmekből kivágni, de ez sem volt túl egyszerű, szóval aki jobban szemügyre szeretné venni a fent említett szereplők stílusát, annak javaslom, hogy kezdjen el barátkozni ezekkel a sorozatokkal. :D


    Ti szoktatok sorozatokat nézni? Van olyan karakter akinek a stílusából szívesen inspirálódtok?