Ugrás a fő tartalomra

DIY adventi kalendárium

   Ma reggel egy csodálatos csomagot kaptam a Bonprix-től és még csak nem is számítottam rá, hogy érkezni fog. Igazi meglepetés volt!
Amikor kibontottam és megláttam a benne lapuló adventi kalendáriumot egyből beleszerettem. Annyira kreatív volt és annyira különleges! Azonnal kerestem is neki egy helyet a lakásban és amikor csak tehettem rajta pihentettem a szemem.
Aztán azon kaptam magam, hogy azt fejtegetem, hogy hogyan készült és ez egyenesen hozta magával azt a gondolatot, hogy erről azonnal írnom kell.




Így a mai bejegyzésben megmutatom nektek ezt a szépséget és elmondom, hogy hogyan tudjátok ti is elkészíteni otthon.


  Amire szükségetek lesz hozzá az egy vállfa, natúr csomagolópapír, díszes és natúr kötözőszalagok, olló, a díszítéshez pedig matricák, lyukasztók, csillámok, különleges filctollak és egyéb dekor eszközök.


Először is fogjátok a vállfát és az alsó, nadrágtartó részét tekerjétek be natúr színű madzaggal,



majd a képen látható módon rögzítsétek.



  Ezután nekiláthattok a natúr színű zacskók dekorálásának. Ha nem tudtok beszerezni kész zacsikat akkor pár ügyes mozdulattal és némi ragasztóval magatok is elkészíthetitek őket.

  A díszítéshez használhattok matricákat és szalagokat, nyomdát vagy csillámot is.







   A lényeg, hogy ne felejtsétek el beszámozni őket és a tetejükre sima vagy figurás lyukasztóval egy-egy lyukat csinálni, hisz később ezekbe fogjuk fűzni a felfüggesztéshez a szalagokat.
A Bonprix munkatársai ezt ilyen cukker csillagokkal oldották meg.




  A kész zacskókat megtölthetitek mindenféle aprósággal: fülbevalókkal, csokikkal, kisebb sminktermékekkel. Persze én most csak a fantáziámra hagyatkozom ezzel kapcsoltban, mert nem tudom még, hogy miket rejtenek az én kis csomagocskáim.
De ha érdekel titeket december 1-től folyamatosan nyomon követhetitek az Instagramon, ahová mindig feltöltöm majd az adott napi meglepetést.

   Ha valami nagyobb ajándékot is tennétek  a csomagokba, akkor érdemes kreatívan gondolkodni. A Bonprix-nél például ezt a cuki Télapós tollat csak lazán átszúrták a csillagos lyukon.
Gyanítom, hogy ennél a csomagnál valamilyen írogatós feladat fog rám várni....


A legnagyobbat pedig érdemes december 24-re tartogatni, amit nem kell szükségszerűen felfűzni a kalendáriumra. Nálam ez a dobozkájában várja a karácsony reggelt.



   Ha a dekorálással és a csomagok megtöltésével is végeztetek, akkor már csak a felfűzés maradt hátra.
Ehhez vágjatok különböző színű és hosszúságú szalagokat, majd ezekre folytatólagosan kössétek fel a véletlenszerűen kiválasztott csomagokat, majd a szalagok végeit kössétek rá a vállfa előzőleg madzaggal betekert részére.



  Ha szeretnétek még egy kis extrát vinni az egészbe akkor a szalagok hosszúságát úgy igazítsátok, hogy a középső legyen a leghosszabb, a mellette lévők már rövidebbek és így rövidüljön a hosszúság a szélek felé haladva. Így, ha végeztünk egy fejjel lefelé fordított karácsonyfa alakját kapjuk.




   Én teljesen oda vagyok ezért az ötletért!
Ti mit szóltok hozzá?




Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!









Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...