Ugrás a fő tartalomra

TESZT: Zendium fogkrém újabb tapasztalatok

   Az előző Zendiumos bejegyzésben nem tudtam Nektek alátámasztani azt az állítást, miszerint ez a fogkrém fokozza a száj természetes védekezőképességét. De megígértem, hogy vizsgálódom tovább és ha új dolgot fedezek fel, akkor azt azonnal megírom. Így most eleget téve ígéretemnek elmesélném az újabb tapasztalatom.





    Miután megírtam az első cikket úgy döntöttem, hogy egy időre félreteszem a Zendium fogkrémet és visszatérek az előzőleg használt termékhez, mert annak jobb a fehérítő képessége. A tervem az volt, hogy kb 2 hétig használom a másikat és amikor már elég fehérek a fogaim visszatérek a Zendiumra. Ez a terv viszont nagyjából a negyedik napon meg is dőlt. Ekkor vettem észre ugyanis, hogy olyan, mintha a fogaim gyengébbek és érzékenyebbek lennének. Persze, mivel ezelőtt sem volt jellemző rájuk az érzékenység nem egy durva nyilalló fájdalmat kell elképzelni, inkább csak egy olyan fura érzést, hogy nem olyan erősek mint korábban. Nehéz ezt az érzést elmagyarázni, de nagyjából tényleg így tudnám leírni.
    Én ebből arra engedtem következtetni, hogy a Zendium valóban hatásos, mert megerősítette a fogaimat, majd a sima fogkrém az elért eredményt elkezdte lerombolni.  Ezután nem volt kérdés, hogy azonnal visszatérek a Zendium használatára és azt hiszem, hogy soha nem is fogom leváltani.







   Próbáljátok ki Ti is ezt a tesztet, ha nem hiszitek el. Egy hónap folyamatos használat után térjetek vissza a régi fogkrémetekhez és érezzétek a különbséget!




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...