Tavaly még csak korlátozott számban voltak saját készítésű karácsonyi dekorációk az otthonomban, de idén belehúztam és szinte mindent saját magam csinálok.
Kis angyalkák, mécsestartók és girlandok várják hogy végre elfoglalhassák helyüket a lakás egyik általam megálmodott pontján. Az összes eddigi művem közül pedig a legnagyobb kedvencem elkészítését ma meg is osztom veletek. Ez pedig nem már mint ez a gyönyörű 3D-s karácsonyi csillag.
Szükség lesz hozzá 2 lap közepes vastagságú színes papírra (nem muszáj egyformának lennie), papírragasztóra, ollóra és valamilyen szalagra az akasztóhoz.
Először kocka alakúra vágom a papírokat, majd függőlegesen, keresztben és vízszintesen is félbehajtom, hogy keletkezzen rajta pár "jelölőhajtás".
A fő hajtásokon vagyis a vízszintesen és a függőlegesen pár centin bevágom a papírt,
majd ha ezzel megvagyok a keletkezett füleket behajtom a rajtuk lévő mellékvonalhoz.
Ha elkészültem az összes füllel végrehajtom ugyanezt a műveletsort a másik papíron is.
Most pedig jöhet a ragasztás. Papírragasztóval bekenem a keletkezett háromszögek egyik oldalát és rányomom a másikat.
Amikor a másik lapon is végigcsináltam a ragasztási műveletet, akkor már csak meg kell várni a száradást, majd a két fél csillagot ragasztóval összeerősíteni. Értelemszerűen a lyukas felükkel egymás felé.
Ezután már csak csinálok egy kis lyukat az egyik ágon és belefűzöm az akasztót.
Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz? Cserébe viszont nagyon látványos akár a lakásban felakasztva, akár a fán díszelegve.
Természetesen a két fél csillagnak nem muszáj egyforma színűnek vagy mintájúnak lennie. Ha mégis egyszínűt csinálunk feldobhatjuk egy kis csillámmal vagy valamilyen festett mintával.
Sikeres alkotást mindenkinek és ne feledjétek, várom az elkészült művek képeit a facebookon és az instán is! <3