Ugrás a fő tartalomra

Boldog szülinapot Air Max!

      Aki folyamatosan figyelemmel követi a divatvilágot, az pontosan tudja, hogy nagy nap a mai. Pontosan 27 évvel ezelőtt 1987 március 26.-án  jelent meg a sportcipők történetének egyik legfontosabb mérföldköve, az Air Max 1.
A látható légtalp egy forradalmi újítás volt abban az időben, ami gyökeresen megváltoztatta a sneaker kultúrát.





Különös és kevésbé tudott tény, hogy az alapötletet egy űrtechnológiai mérnők, Frank Rudy fejéből pattant ki a megjelenés előtt 10 évvel. Elképzelését megosztotta a Nike márkával is, akik bár jónak találták az ötletet mégis átdolgozták egy kicsit, hogy a vásárlók számára is érthető legyen a légtalp technológiája. A léptalp láthatósága tehát a designon túl ezt a célt is szolgálja.








   Így a  láz elindult és közel 3 évtized után is tombol. Sőt, az elmúlt egy évben talán jobban mint valaha. Elég csak kimennünk az utcára és szinte azonnal szembe jön velünk valamelyik modell.



Idén leginkább az UV színek hódítanak, de a finom pasztell színekkel felruházott Air Maxek is igen keresettek.




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,