Ugrás a fő tartalomra

4 könnyen betartható újévi fogadalom

    2018 egy nagyon jó év volt számomra, hisz tele volt újdonsággal, kihívással és sikerrel. Nagy dolgokban vehettem részt, a videoklip forgatásoktól kezdve az utazásokig. Új barátokat szereztem és úgy éreztem, valahogy minden elkezdett jóra fordulni az életemben.
Az év utolsó 2 hónapja viszont nem alakult ennyire jól. Tele volt fáradtsággal, idegességgel, feszültséggel és egy kis csalódással. Decemberre nagyon elfáradtam mind testileg, mind lelkileg ezért gyakorlatilag semmihez sem volt erőm.
Ezt valószínűleg Ti is észrevettétek , hisz nem volt új blogbejegyzés és a közösségi oldalas posztjaim száma is igen megcsappant. Így aztán a szilveszteri buli és az újévi fogadalom is kimaradt nekem, viszont ez utóbbit januárban szerintem még bárki pótolhatja. Ám a kudarc elkerülése miatt érdemes apróbb, elérhetőbb célokat megfogalmazni, amiket könnyű betartani.

Most néhány ilyen elérhető és hasznos fogadalomötletet hoztam nektek.






   1. Többet leszek a szabad levegőn!

Az egészségünk érdekében mindenképpen kint kellene tartózkodnunk a szabadban legalább napi 30 percet. Ebbe az időtartamba pedig elvileg nem tartozik bele az idő amíg kisétálsz a buszhoz vagy elballagsz a parkolóba a kocsidig.
Ettől függetlenül szerintem abszolút betartható ez a 30 perc. Munka után például leviheted a kutyát sétálni vagy elmehetsz a szerelmeddel vagy a gyerekekkel is egy kiadós sétára a környéketeken. Télen vihettek magatokkal forró teát is termoszban, így még hangulatosabbá tehetitek a közös programot. Ha esik a hó irány szánkózni vagy hóembert építeni..... Ezek mind, mind szuper lehetőségek arra, hogy betartsd a napi 30 percet a levegőn.





   2. Minden nap sportolok valamit!

Itt utalnék a fentebb már említett tevékenységekre is. Szánkózás, hógolyócsata, futás, bicajozás, tempós séta, kirándulás.... Ezer mókás tevékenység van amivel több mozgást csempészhetsz a napjaidban, csupán nyitottabban kell gondolkodni. A sport nem csak a konditermet vagy az aerobicot jelenti....




   3. Napi 1 alma.....

Te minden nap eszel gyümölcsöt?
Ha nem akkor ez a te fogadalmad lesz. Ugyan mennyire lehet nehéz naponta megenni egy almát vagy az esti film közben elmajszolni egy narancsot? Annyira nem az...
Szóval szerintem vágj bele!
Én a tízóraimat cseréltem gyümölcsre és eddig nagyon jól bevált!





   4. Figyelek a lelki békémre!

Tudom, hogy ez a mai világban igen nehéz, de már napi pár perc is segíthet ezen célod elérésében. Mindössze meditálnod kell hozzá. Tudtad, hogy minden olyan tevékenység meditációnak számít amikor semmi másra nem gondolsz csak arra a tevékenységre amit csinálsz?
Csak rakd fel a fülhallgatód, indítsd el a kedvenc számod és lazíts pár percet. Ha rendszeresen csinálod, akkor pár nap vagy hét után már érezni is fogod a "meditációd" jótékony hatásait.




Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...

Őszi bakancslista 2025

   Kicsit unalmas már mindig, mindenkitől az hallgatni, hogy az ősz mennyire depressziós és lehangoló évszak. Hamar sötétedik, sokat esik az eső, lehűl az idő.... Talán ideje lenne szemléletet váltani és végre észrevenni az ősz igazi, színes, programokkal teli, vidám oldalát is.   Ebben sokat segíthet ha készítünk egy őszi bakancslistát és szépen végrehajtjuk minden pontját. Mire végzünk biztos vagyok benne, hogy mindenki átértékeli az ősszel való kapcsolatát.    Itt a blogon találtok több ilyen listát, szinte minden évben csináltam egyet. A főbb pontok mindig megegyeznek, mert számomra a pite, a termésgyűjtés, a forró italok és a sütőtök adja meg az ősz igazi hangulatát, de mindig teszek melléjük néhány újdonságot is.             Az idei listám ilyen lett: 1. Részt venni egy szüreten 2. Séta egy arborétumban 3. Őszi lakásdekorálás 4. Festés számozott festővel 5. Őszi erdei túra Prédikálószékre 6. Levesezés egy kedvenc étteremben 7....