Ugrás a fő tartalomra

Így használd a borsmentát!

   Sokan azt hiszik, hogy a borsmenta egy egyszerű, kerti fűszernövény amit leginkább csak teának használhatnak. Pedig ennél jóval hasznosabb és sokoldalóbb növényről van szó.
Hasznát vehetjük a háztartásban, az egészségmegőrzésben és a gyógyításban is.
Az alábbiakban összeszedtem nektek pár tippet, eme nagyszerű növény felhasználására.




  Rágcsálók és hangyák ellen

Kevesen tudják, de ha mentaleveleket teszünk szoba sarkaiba akkor távoltarthatjuk vele ezeket a nem kívánatos látogatókat.



 Görcsoldásra:

Készítsünk belőle forró teát, amit apró kortyokban fogyasszunk el. Ebben a formában hatékony a görcsök kezelésére és az emésztés gyorsítására.






Lábfrissítésre:

Igazi felüdülés a fáradt lábaknak a mentás, frissítő radír. Ehhez szeleteljünk fel fél csésze friss mentalevelet, keverjük össze egy csésze tengeri sóval és egyharmad csésze olívaolajjal. Ezzel a keverékkel dörzsöljük át a lábainkat, aztán hagyjuk rajta pár percig. Végül pedig langyos vízzel mossuk le.



Fejfájásra:

Egy pohárnyi mentatea frissen szedett mentából kiváló a fejfájás kezelésére. De ha nem vágyunk épp melegre, akkor áztathatjuk hideg vízbe is a leveleket, kiegészítésként pedig akár a halántékunkat és a tarkónkat is bedörzsölhetjük vele.



Fertőtlenítésre:

A menta antibakteriális hatású, így jól hasznosítható a betegségek megelőzésére.



Légúttisztításra:

Olcsóbb és természetesebb alternatíva az orrspray helyett, ha 2-3 marék mentát forró vízbe teszünk, várunk pár percet, majd ezzel inhalálunk.





Stresszoldásra:

A menta gőze vagy illata bizonyítottan csökkenti a stresszt. Így feszült időkben is inhalálhatunk a fent említett módon vagy vásárolhaunk menta illóolajat is a párologtatónkba.


Salátába, fűszerként:

Sok mindenkitől hallom, hogy a menta remekül feldobja a mediterrán ételeket, mint pl a tzatzikit. Én ugyan még nem próbáltam ezt a variációt, de ki fogom, mert nagyon izgalmasan hangzik.


Jégkockába:

Csak tegyél friss mentaleveleket egy jégkockatartóba és engedj rá vizet. Az így elkészülő jégkockák minden italt feldobnak, hisz extra színt és extra ízt visz bele.





Arctisztításra:

1 liter vízbe tegyünk egy marék mentát és áztassuk egy órán át, hűtőben tartva. Ezzel a vízzel öblítsük át az arcunkat reggel és a forró napokon. Igazi felfrissülésben lesz részünk!


Szőnyegfrissítésre: 

Keverjünk össze 1:2 arányban szárított mentát és szódabikarbónát. Ezt dörzsöljük a szőnyegbe, hagyjuk állni 1 órán át, majd porszívózzuk fel.  A szódabikarbóna a szagsemlegesítésről, a menta pedig a kellemes illatról gondoskodik majd.


Illatosításra:

Persze nem csak a szőnyeget illatosíthatjuk vele, hanem a lakást is. Tegyük egy tálba és hagyjuk illatozni. Ha túl erősnek találjuk az illatát akkor keverhetjük más gyógynövényekkel is.




  Azt hiszem ez elég ok arra, hogy mindig tartsunk otthon egy kis mentát!




  Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...