Ugrás a fő tartalomra

Black and white challange

   Nagyjából 2 hete bevállaltam egy kis irodai plusz munkát és ennek megkötéseként hétköznap a fekete alsó, fehér felső elvet kellett követnem. Ekkor született meg az ötlet, hogy mi lenne ha dokumentálnám is ezeket a szetteket, hátha segítséget nyújthatok azoknak, akiknek hasonló megkötések szerint kell a munkába felöltözniük. Így reggelente mind, a facebook oldalon, mind pedig az instagramon találkozhattatok az inspirációs fotóimmal.




   A dologban nagy segítség volt, hogy nem volt stílusi meghatározás, így az elegánstól a sportosíg bármi szóba jöhetett. Nagy lelkesedéssel vágtam bele a kalandba és már az első nap előtt összeszámoltam a fehér felsőimet, majd nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy bizony pont elég ahhoz, hogy minden nap másikban jelenhessek meg. Persze a dolgok sosem úgy alakulnak ahogy az ember várná....
A második nap után ugyanis rá kellett jönnöm, hogy minden másképp van , mint gondoltam.  A magassarkút szinte azonnal ki kellett lőnöm, mert 8 órát ülni benne számomra sokkal keményebb volt, mint 8 órát állni. A teljesen lapos balerinákkal szintén így jártam és az ötödik nap után őket is el kellett vetnem, mert komolyan mondom, hogy kikészült tőle a lábam. Reggelente elnéztem a villamosom a balerina cipős nőket (volt belőlük bőven) és nem tudtam megérteni, hogy hogy a fenében bírnak még lépni a munkanap végére. Ezeknek a cipőknek annyira nincs talpa, hogy kb. csak a kocsiból ki-kocsiba be életmód mellett van létjogosultságuk. Nekem szörnyű vádlifájdalmat okoztak a nap végére. Miután a cipőim nagy többségét kizártam, így maradtak a szuperkényelmes cipőim, amikben viszont nem csalódtam. Tapasztalataim szerint mindenképpen olyan lábbelit válasszatok a munkába (legyen az ülő vagy álló) aminek vastagabb talpa van és az egész cipőnek van egy stabil tartása, így jól fogja a lábat. Ilyen volt nekem az Uv színű sportcipőm és a fehér vászoncipőm. Ezeket hordtam később szinte minden nap.





   Aztán a fehér felsőkkel kerültem gondba. Nyitható ablakok híján délután nagyon meleg volt bent, így a hosszú ujjú felsők ki lettek lőve, délelőtt viszont izomból ment a kílma, ami a rövid ujjú felsőket zárta ki. Maradt az a megoldás, hogy rövid felsőhöz felvettem egy blézert vagy kardigánt, amit aztán délután levettem.
Ezek után azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a munkahelyi öltözködés (főleg ha szabályokkal is társul) nem egyszerű dolog. Ezer szempontot kell figyelembe venni,ami igen csak leszűkíti a ruhatárunkból választható darabok számát.
Ennek ellenére sikerült pár tanulságot és tippet összeszednem, amiket most megosztanék veletek is:


   Fontos a frizura

Még ha meg is vannak kötve a színek, még ha egyenruhában is kell járnod dolgozni akkor is megvan a változatosság lehetősége, ha minden nap más frizurát készítesz magadnak. Egyszer lófarok, egyszer egy laza fonat, majd utána egyszerűen csak engedd ki a hajad. Így minden nap egy kicsit más lehetsz...
És ne feledd az izgalmas hajpántokat sem! Én az egyik nap egy pöttyös pánttal dobtam fel a frizurám és szinte mindenki megjegyezte, Másnap hiányolták is...






  Sminkben az erő

Ugyanezt tudom elmondani a sminkről is. Változtasd a technikákat és a színeket, így csempészhetsz a look-odba egy kis változatosságot.






  Koncentrálj a kiegészítőkre

Attól, hogy folyton fekete alósban és fehér felsőben kell járnod még lehetsz izgalmas! Hogy hogyan?
Hát a kiegészítőkkel!
Nem tilos piros rúzst és piros ékszereket használni egyszerre.
Találd meg a kiskapukat. Ha csak az alső és a felső van meghatározva akkor legyél kreatív a táskáddal és az ékszerekkel.






   Kell egy felső

Én sokat trükköztem a kardigánokkal és blézerekkel is. Felkaptam egy pirosat vagy egy laza farmer dzsekit és ha kell, hát levettem és tádáám, ott is volt a megszabott fehér felső. Így senkinek nem lehetett egy szava sem....






   Szóval bár nem könnyű a munkahelyi kritériumoknak megfelelni, de azért nem is lehetetlen. A kiegészítőkkel, a sminkkel és a frizurával a legtöbb helyen azért trükközhetünk.

Nálatok milyen szabályok vannak az öltözködésre vonatkozóan?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TESZT: Lenor Parfume des Secrets öblítők

  Imádom a nyarat. Az egyik kedvenc évszakom volt mindig, de ez a mostanában berobbanó 36 fok már nekem sem okoz örömet. 1- 2 ilyen nap még csak-csak elviselhető, de 3-4 esetleg 5 már embert próbáló. Feszültté válok tőle, fáradttá és motiválatlanná. De az évek során megtanultam, hogy mindennek megvan a jó oldala. Még ennek a hőségnek is. Mégpedig az, hogy ilyenkor gőzerővel lehet mosni, mert még a legvastagabb cuccok is fél nap alatt megszáradnak. Így én a nyarat évek óta egy Mosó Masa évszaknak tekintem. Mindent kiszedek a szekrényekből és átmosom őket. A vastag télikabátokat, a párnákat, a ritkán mozgatott vendégtakarókat..... mindent, hogy aztán friss illattal feltöltve kerülhessenek vissza a helyükre. Ilyenkor aztán még fontosabbá válik az is, hogy milyen öblítőt használok. Nincs fix kedvencem, mindig szeretem váltogatni az illatokat attól függően, hogy épp milyen kedvem van. A  májusi újdonságokban olvashattátok, hogy a Lenor új parfümkollekcióval rukkolt elő, én most e

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Top 3 török sorozat

   Még mindig dübörög a Szulejmán láz, a nemrégen debütált Szultána pedig csak még tovább növeli a török sorozatok rajongóinak számát. Mások ezek, mint a korábban megszokott Dél- amerikai sablonos forgatókönyvű limonádék. Sokkal izgalmasabbak, kiszámíthatatlanabbak és a karakterek is szuperek.    Ma az 3 kedvencemet szedtem össze belőlük. Ezek többsége még nem ment egyik magyar tévécsatornán sem, így csak feliratosan érhetők el a részek, de szerintem megéri belekezdeni.     1. Az éjszaka királynője Meryem Uzerli új sorozata, ami már látható az Izaura Tv-n. Rövidke, mindössze 35 részes eredetileg (de gondolom jó magyar szokáshoz híven ezt is ezer darabra darabolják majd), mivel Törökországban nem volt nagy sikere. Szerintem viszont zseniális. Elképesztően jó színészek játszanak benne, nagyon érdekesek a karakterek és maga a történet is fordulatos.   A főszereplő Selin (Meryem Uzerli) és Kartal. Kartal kiskorában elveszíti édesapját, így Aziz, apja egyik barátja fogadja örök