Az elmúlt hetekben picit káoszos lett az életem a bevállalt plusz munkának köszönhetően. Először azt hittem, hogy lazán fog menni, mert mindent a kezemben tudok tartani, de ahogy fogyott az energiám a rendszeres hajnali kelés és késői fekvés következtében, úgy kezdett el széthullani a rendszerem és kicsúszni a kezemből az irányítás.
A közelgő hosszú hétvége viszont bizakodással töltött el,mert bár sok dologban kellett utolérnem magam, de mégis ott ragyogott benne a pihenés édes reménysugara is.
Aztán továbbgondolva a dolgot a Szerelmemmel rájöttünk, hogyha én otthon maradok, akkor tutira nem fogok kikapcsolódni., mert mindig bele fogok fogni valamilyen feladatba , így muszáj lesz kimozdulnunk és ha lehet akkor minél hamarabb, hogy ne merítsem tovább az így is lemerült energiakészleteimet.
Így történt, hogy szombaton késő délelőtt, miután jól kialudtam magam, szedtük a sátorfánkat és elindultunk a Megyeri hídnál lévő Aquaworldbe.
Minden nekünk kedvezett, hisz amikor megérkeztünk még nem volt akkora tömeg, így jutott szabad napágy, az idő pedig isteni volt, így a kültéri medencékben is vidáman pancsikolhattunk.
Szinte azonnal csobbanással indítottunk, először az egyik benti élménymedencében, majd a 34-36 fokos jacuzziban, ahol igyekeztem minél jobban ellazulni, alaposan átmasszíroztatni magam a vízsugárral és gyönyörködni az engem minden alkalommal újra meg újra lenyűgöző különleges környezetben. Bizton állíthatom, hogyha sikerül kint hagyni a hétköznapokat és csak a fürdésre, a wellnessre és a látványra koncentrálni, akkor egy idő után úgy érzed majd, mintha nem is Magyarországon lennél, hanem valami egzotikus tájon.
Mivel alapból egész héten az irodában ülök és alig jutok napfényhez, így igazán örültem annak, hogy a kinti rész is üzemelt már,így igyekeztem az élmények mellett minél több D- vitamint is magamba szívni és valami emberi színt nyerni. Jelentem ez nagyon szépen sikerült és sokkal gyorsabban, mint gondoltam, hála a fantasztikus 30 fok körüli hőmérsékletnek.
Míg én vidáman napfürdőztem, addig Szerelmem igyekezett minél több csúszdát kipróbálni. A kedvencein, mint pl. a hagyma, többször is lecsúszott és kisgyerek módjára élvezte.
A lelkesedése engem sem hagyott nyugodni, így komolyan fontolóra vettem, hogy a víztől való elég nagy parámból fakadó úszni nem tudásom ellenére mégiscsak lecsúsznék egy kisebb csúszdán, de végül csak a gondolatig jutottam. De megfogadtam, hogy a következő alkalommal amikor itt járok bátor leszek, kilépek a komfortzónámból, legyőzöm a félelmem és megteszem. Már ki is néztem hozzá a legszimpatikusabb csúszdát....
Ha sikerül és megugrom ezt az akadályt akkor persze, az dokumentálva lesz, hogy ti se maradjatok le róla.
Szóval a mi Aquaworld történetünk még nem fejeződött be. Folytatás hamarosan, mert bár 5 óra után boldogan, kellemesen elfáradva és lelkileg feltöltődve léptünk ki a kapun mégis maradt számos olyan program amit még nem próbáltunk ki de mindenképpen pótolni szeretnénk....