Na Szépségek, hogy haladtok az előző részben lévő feladatokkal? Megszoktátok már őket? Érzitek már a nyugalmat? Áááááá dehogy! Ennyi idő alatt nem is lehet még érezni a hatást, hiszen csak az alapkövek egy részét raktuk le.
Most tovább építjük az alapokat, ismét új szokásokat iktatunk be és beszélünk egy kicsit a méregtelenítő léböjtkúráról is.
Azt hiszem ez utóbbival kezdem. A hétvégén volt időm utána nyomozni a dolognak, bújtam a fórumokat, hogy ki mit tapasztalt, kerestem hiteles forrásokat amikben a helyes menetéről tájékozódtam. Öööööö, hogy őszinte legyek, nagyon, de nagyon ráparáztam a dologra. A legtöbb fórumon sokan erős, akár 2 napig tartó fejfájásra, ingerültségre, erőtlenségre panaszkodtak. A két utóbbi dolog nem ismeretlen számomra, mert a pánik miatt állandóan ezeket érzem, viszont az erős fejfájás elég elrettentő volt számomra. Az jutott eszembe, hogyha relatív egészséges emberek ilyeneket tapasztalnak, akkor mi lesz velem, aki alapból mindenféle nyomasztó tünettel él együtt. Beparáztam. Nagyon. Beszéltem a dologról anyukámmal is, aki biztatott, hogy ássam bele magam kicsit mélyebben a témába, mert szerinte az, hogy valaki egyik napról a másikra belevág egy ilyen kúrába az tuti, hogy nem tesz jót a szervezetnek. Főleg, ha esetleg előtte össze-vissza evett és alig ivott vizet. Akkor egy ilyen hirtelen változás sokkot okoz a szervezetnek, ami nem biztos, hogy használ. Szóval elkezdtem utánaolvasni a témának és nem tettem rosszul. Mindenhol azt javasolják ugyanis, hogy soha ne egyből vágjunk bele egy léböjtkúrába. Legyen egy pár napos bevezető szakasz, amikor felkészítjük a szervezetünket, a változásra. Tehát fokozatosan hagyjuk el a húsokat, együnk több zöldséget, gyümölcsöt és könnyű ételeket, valamint apránként emeljük a napi vízmennyiségünket is. Az olvasott dolgok tükrében teljesen elvetettem a Dr. Steinberger kúra 5 napos programját. Úgy döntöttem, hogy a magamfajta pánikbetegeknek és azoknak akik alapból sokféle tünettel küzdenek jobb ezt részekre bontani. De ha te olyan szerencsés vagy, hogy nincs semmi bajod, akkor vágj bele nyugodtan, de arra ügyelj, hogy a 2-3 napig tartó bevezető szakaszt ne hagyd ki!
Aki pedig hozzám hasonlóan problémás, az csinálhatja vele a könnyített verziót.
Én végül mégsem vettem meg a Dr. Steinberger kúrát, de szeretném valamennyire tartani a benne lévő levek sorrendjét. Így ha te már megvetted akkor sincs gond, hiszen ezek mentén fogok én is haladni.
A stratégia a következő: Van egy 2-3 napos bevezető szakasz aminek az alapelveit feljebb már olvashattátok. Nekem kapóra jött, hogy a hétvégén (egy kis pizzán kívűl) csak főzelékeket ettem, ezzel én le is tudtam a bevezetőt.
Utána jöhet is egy teljes nap az első lével.Étkezésenként 1,5 dl- t kell meginni, reggelire, ebédre és vacsorára 2 szelet teljes kiőrlésű kenyérrel, tízóraira és uzsira eggyel. Mellette pedig igyekezzetek elfogyasztani 2,5- 3 liter szénsavmentes vizet.
Következő nap visszatérhetünk a korábbi főzelékes, salátás könnyű étrendre és ezt folytatjuk egészen a következő hétig, amikor kiválasztunk a hétből 2 napot a lékúrára. A szabályok ugyanazok, figyelni a vízfogyasztásra és a kenyéradagok sem változnak.
Aztán ismét jöhet a kímélő étrend és a következő héten 3 nap léböjt. Ekkor aki Dr. Steinberger kúrából dolgozott pótoljon egy üveg tetszőlegesen választott levet az előző hetekben elfogyasztottakból.
Végül tartsunk még 2-3 napnyi levezetőt a könnyű étrenddel.
A kúra alatt fontos, hogy legyen nálad szőlőcukor, mert sokaktól hallottam, hogy leesett a vércukorszintjük, ilyenkor pedig kell egy kis tuning a szervezetnek. A sportot se hanyagoljátok el! A léböjtös napokon igyekezzetek könnyű mozgásokat végezni, például sétálni a friss levegőn vagy jógázni. Ezzel segítitek a méreganyagok könnyebb távozását.
Én a hétvégi bevezető napok után ma kezdtem az első 1 napos lénapot. Mivel tegnap az ég világon sehol nem kaptam búzafűlevet ezért a zöldségkoktéllal indítottam. Nagyon nem finom.... Legjobban a hagymát és a zellert érzem ki belőle és egyik se a kedvencem. Nehéz nap lesz. De megcsinálom.
Holnapra zöldborsófőzeléket tervezek feltét nélkül, reggelire pedig natúr joghurtot eszem, amit a nyáron lefagyasztott meggyel ízesítek.
Ha szeretnétek követni ezeket a kis menüötleteket is, akkor figyeljétek a facebook és az instagram oldalt, ahová igyekszem majd mindig képeket feltölteni arról, hogy éppen milyen könnyű ételt készítek az átvezető időszakokra.
Most rátérnék kicsit az újabb apró szokásokra, amiket be kell építeni a napi rutinba.
A korábbi bejegyzésben meséltem nektek arról, hogy idővel le akarom cserélni a kozmetikai termékeimet is egészséges verziókra. Na, nappali krémet már találtam. Reggelente arcmosás után 1- 2 szelet uborkával törlöm át az arcom, ami meglepően jót tesz neki. Hidratálja és értékes E-vitaminnal tölti fel. Próbáljátok csak ki! Már csak az a kérdés, hogy nyaralás előtt, hol találok majd travel size uborkát... :D :D
Arcmosás és ápolás után pattanjunk vissza az ágyba vagy üljünk le egyenes háttal a szőnyegre. Légzőgyakorlatok következnek, amik kitisztítják az elménket és leteszik egy nyugodt, harmonikus nap alapjait. Maga a légzőgyakorlatos rész 15 percig tart majd összesen, de most csak az első 2 gyakorlatot fogom bemutatni. Először ezeket szokjuk meg, aztán fokozatosan vesszük hozzá a többit.
1. gyakorlat:
Vegyük fel az alappozíciót (háton fekve vagy egyenes háttal ülve, amelyik kényelmesebb).
Vegyünk mély hasi lélegzetet, amely aztán szétárad a mellkasban egészen a kulcscsontig. A kilégzést fordított sorrendben végezzük, tehát először a kulcscsont környékéről és a mellkasból engedjük ki a levegőt, utána pedig a hasból. Belégzéskor számoljunk 4-ig, majd kilégzéskor ugyanennyi idő alatt fújjuk ki a levegőt. Fokozatosan növeljük a belégzés időtartamát úgy, hogy 8-ig számolunk. Persze ennek nem kell egy alkalommal mennie. Ha ma csak 6-ig jutottál el nem baj. 2-3 nap múlva jobban fog menni ahogy szép lassan tágul a tüdőd.
2. gyakorlat:
A gyakorlat szinte ugyanaz, mint az előző. Hasi légzés, aztán megtöltjük a mellkast is, de ekkor benntartjuk a levegőt 2-ig számolva majd kifújjuk. A kellő gyakorlat megszerzése után növelhetjük a benntartás idejét 4-ig számolva.
Ezután jöhet egy tápláló és finom reggeli, ami legyen változatos és könnyű. Ehettek zabkását gyümölccsel, rántottát zöldségekkel, joghurtot friss vagy fagyasztott gyümölccsel, viszont kerüljétek a virslit, a felvágottakat ( ebből csak a sonka az elfogadható verzió) és az agyoncukrozott reggelizőpelyheket.
.A második lépésben ennyi feladat vár rátok. Csak ügyesen!
Ha pedig valami nem megy, vagy nem érthető bátran forduljatok hozzám!