Ugrás a fő tartalomra

Halloween körmök #1

   Egy jó ideje már, praktikussági szempontok miatt műkörömmel élem napjaim, aminek következtében hátrányt szenvedtek a körömfestős posztok.
Saját körömre így most nem tudok festeni, modellt keresni erre a feladatra pedig nagyon macerás lenne. De szerencsére az Ebay megmentett. Pár száz forintért rendeltem egy nagy csomag bemutató tipet, ezekre fogom mostantól elkészíteni az adott körömmintát, így többé nem kell nélkülöznötök ezeket a típusú posztokat sem.

  Most pár egyszerű Hallooween mintát hoztam nektek, amikhez fekete, fehér, narancssárga és zöld lakkokra, valamint egy pontozóra lesz szükségetek. Ha nincs pontozótok helyettesíthetitek egy gombostűvel vagy egy hullámcsat végével.




    Pókhálós

Ez a világ legeslegegyszerűbb mintája. Fehér alap szükséges hozzá, amire aztán egy pontozó vagy egy vékony ecset segítségével felfestjük a fő vonalakat a köröm sarkából indulva, majd összekötjük őket vékonyabb vonalakkal.






    Múmia

Fekete alappal kezdünk.



Erre aztán tetszőlege helyekre húzunk pár fehér vonalat úgy, hogy azért valahol maradjon egy kis egybefüggő szabad hely. Ide kerülnek majd a szemek.




    Halloween tök

A narancssárga alapra kerül a kör vagy háromszög alakú szem és orr. Ezután jöhet egy mosolygós vonal a szájnak, amit hosszában pár varrásra emlékeztető csíkkal díszítünk.





    Naaaaa, mit szóltok?
Folytatás hamarosan.....



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü