Ugrás a fő tartalomra

Balatonlellei útikalauz

   Sziasztok Szépségek!

 Ismét itt vagyok. Fájó szívvel ugyan, de visszatértem a nyaralásról, így a blogon is visszaáll minden a megszokott kerékvágásba.
8 napot töltöttem a családommal Balatonlellén a pihenés és a szeretet jegyében. Nagyon jól éreztük magunkat. Próbáltam nektek a facebookra és az instagramra is folyamatosan képeket feltölteni, hogy ne maradjatok információ nélkül, de az utolsó 2 napon teljesen elfogyott az adatkeretem, így kénytelen voltam magam átadni a teljes pihenésnek. Ez alatt az idő alatt sokat gondolkodtam, hogy milyen cikkel is térjek vissza. Vágjak bele azonnal a közepébe egy outfit bejegyzéssel vagy legyen e inkább egy könnyed élménybeszámoló, de végül úgy döntöttem, hogy egy útikalauzzal örvendeztetlek meg titeket.





   Mivel a családdal már évek óta Balatonlellén nyaralunk ismerjük az összes éttermet, programot és bazárt, ettünk már mindenhol és mindent kipróbáltunk amit csak lehetséges így azt hiszem, hogy hiteles információkkal tudok szolgálni nektek a várost illetően.


   Először talán kezdjük a programokkal.
Balatonlelle nem az a kifejezett "buliváros", de én pont ezért szeretem. Kellemes, emberközeli, családias hangulatú és nincs tele esténként tök részeg yolozó 18 évesekkel, mint Siófok. Csendes, élményekkel teli, meghitt nyaralásokhoz pont ideális. Így gondolom mondanom sem kell, hogy clubok nem nagyon vannak. Tudomásom szerint, az Üvegház Disco az egyetlen ahol vannak nagyobb bulik, bár én még nem voltam ott. Valamint élőzenés- táncos rendezvények esténként vannak a Buono Caféban és a Mango Caféban is.


   Koncertek viszont akadnak szép számban a legkülönbözőbb stílusokban a szabadtéri színpadon. Majdnem minden este vannak fellépők, érdemes hát körülnézni a kínálatukban.


   Aki ennél izgalmasabb programokra vágyik az ne hagyja ki a vidámparkot, ahol a befizetett 2700 forintos belépőért kifulladásig játszhatunk a különböző pörgő- forgó izéken (amiket nekem alapból nem bír a gyomrom), a dodzsemen (na, nálunk a tesómmal ez a favorit), a kicsik pedig birtokba vehetik az ugrálóvárat, a körhintát és végtelenségig lovagolhatnak a pónikon.
Szerintem nagyon megéri. Nálunk ez már hagyománnyá vált, hogy a tesómmal minden évben eljövünk ide a nyaralás egyik napján és addig nyomjuk a dodzsemet amíg be nem zár a park és tele nem leszünk lila foltokkal. :D





   A filmek szerelmeseinek ajánlom az újra megnyitott kertmozit. Nagyon hangulatos a zárt mozitermek helyett a szabadban, összebújva bámulni az óriási kivetítőt. Ráadásul árban is olcsóbb, mint más mozik. Csak ugye a szúnyogok........  De valamit valamiért.

   De ha már itt vagytok nem szabad kihagyni egy kirándulást Balatonboglárra sem.  A gömbkilátóból ugyanis elképesztő látvány tárul a szemünk elé. Szinte belátni az egész Balatont. Életre szóló élmény és csak 250 forint a belépő.
Ráadásul a kilátó környékén nyílt egy nagyon szép kalandpark is bobbal, drótkötélpályával, falmászással és óriási játszótérrel. Én nagyon féltem a bobtól, sokat vacilláltam rajta, de végül lecsúsztam a tesómmal és nagyon, nagyon, nagyon élveztem.






   Aki inkább a nyugodt olvasgatós nyaralás híve, az ugorjon el a lellei meki mögötti parkolóba, ahol szinte mindig megtalálható a kedvenc könyvesem, egy nagy fehér sátorban. Bár idén először a sétányon is volt könyvárus hasonlóan jó olvasnivalókkal és árakkal.


  Ha már ennyit programoztunk, akkor biztos megéhezünk, így nézzünk körül, hol is érdemes enni-inni.

  Kezdem az abszolút favorittal, a Mango Caféval. Isteni minden étel, gyönyörű a környezet, a napi menü nagy adag és jó árban is van és a kiszolgálás is hibátlan. A pincérek kedvesek, mosolygósak a koktélokat pedig idén újdonságként fantasztikus poharakban szolgálják fel. A miénk Hawaii szobros volt, de egy másik nap láttam valakinél a Húsvét- szigeteki szobrokra emlékeztetőt is. Ilyen pohárban kapni egy koktélt azért teljesen más élmény.






   Ha fagyi, akkor egyértelmű, hogy Soprano, de érdemes megkóstolni a pár méterrel arrébb lévő színes szélű gépfagyit is, ami szintén isteni.






  Jégkását a sétány elején a vasúti átjárónál lévő árusnál érdemes venni, mert ekkora választék sehol máshol nincs és mindig akadnak különleges ízek. Ez tavaly a homoktövis volt, most pedig a pina colada.

  A Lelle Grillkert a grillezett ételek szerelmeseinek nyújt óriási választékot, mellette a Havanna Caféban pedig a koktélok mellé vérpezsdítő latin ritmusok is járnak. Ennek a helynek különösen imádom a hangulatát.

  Pizzázók közül a legjobb szerintem a Kapitány pizzéria illetve a szabadstrand végén nyílt új hely, aminek szégyen szemre nem jegyeztem meg a nevét ( sorry :(  ), pedig isteni a hamburgerük és a sós töltött palacsintájuk is.
Ha esetleg valaki tudja mi a neve ne tartsa magában!


 


  Amit nem érdemes még kihagyni az a szabadstrand legelején, a trambulin mellett működő kis sátras családi vállalkozás, ahol a "kopasz kutya" nevű hot dog nekem a szívem csücske azzal a sok savanyú ubival és pirított hagymával.


  Gyrosban nekem a vasúti átjárótól lefelé lévő Medina a favorit,rosszat ott még sose ettem, illetve érdemes bepillantani a kicsivel mellette álló vízipipabárba, ahol hétvégente még hastánc bemutató is van. Ez a két hely egy estén engem teljesen sejtelmes keleti hangulatba hoz.

   Édességért pedig mindenképpen ugorjatok el a Sparral szembeni Márton cukrászdába és egyetek egy lellei álmot. De tulajdonképpen bármelyik sütit is választjátok nem fogtok csalódni, mert mindig friss és különleges finomságokkal várják a betérőket.



  Hirtelen ennyi hely és program jutott eszembe, amit érdemes kipróbálni Balatonlellén és környékén, de ha nektek jut még eszetekbe olyan ami nem került említésre akkor osszátok meg velünk kommentben!


  Remélem ezzel a kis bejegyzéssel tudtam nektek ötletet vagy segítséget adni, hogy még vidámabb és gondtalanabb legyen a nyaralásotok!


 




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Egy sablon 4 ötlet

   Néha a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Például egy nyuszis sablonból is fantasztikus dekorációk készülhetnek, ha kreatívak vagyunk.

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü