A pánikbetegség sok mindenre ráébresztett. Folyton csak rohanunk, sietünk, idegeskedünk és semmire sincs időnk. Nem figyelünk az apróságokra és csak egyre nagyobb és drágább dolgok okoznak nekünk örömöt. Pedig a világ csodás, tele van apró örömökkel, szépségekkel és mi mégis úgy éljük le az életünk, hogy észre sem vesszük őket.
Ha mélyen belegondolsz hogy tudnád jellemezni az életed vagy csak egy napod? Mi történt ma veled? Dolgoztál, ebédeltél, buszoztál a tömegben, a dugóban ültél, felidegesített az egyik kollégád? Hm..... Tényleg nem történt más? Valami, amit talán nem vettél észre? Láttad, hogy milyen csodás vattacukorfelhők voltak az égen reggel és hogy a parkban milyen szépen kizöldellt minden? Nem? Pedig minden nap ott jársz el a munkába... Megfigyelted ebéd közben az ablakban turbékoló gerlepárt? Hát persze, hogy nem, hiszen azzal voltál elfoglalva, hogy 3 harapásból el tudd pusztítani az ételt, mert vissza kellett rohannod dolgozni...
Ezért mondom én, hogy átok és áldás is volt az életemben a pánik. Rákényszerített, hogy figyeljek magamra és ez volt a legjobb dolog ami történhetett velem. Ennek köszönhetően észrevettem, hogy iszonyatosan gyorsan eszek, sőt inkább zabálok, türelmetlen vagyok, a normál gyaloglási tempóm pedig szinte futásnak számít és ezzel a tempóval el is futok minden mellett ami örömet okozhat és kikapcsolhat.
Így szándékosan elkezdtem lassítani. Egy falatot 100x rágtam meg, visszavettem a sétatempómból és elkezdtem ingerültség helyett mosolyogva tekinteni a világra. Ha nem ment, akkor valami kellemes vagy vidám zenével a fülemben próbáltam szemlélni a környezetem. Futás után sem pattanok most már egyből a kocsiba és rohanok haza, hanem leülök a közeli tó partján és csak nézem a vizet, a halakat és a boldogan játszó kacsákat.
És tudjátok milyen jó ez? Most már meglátom a szépet, az ételek isteni ízét, a levegőben repkedő apró pihéket amik olyanok, mint a nyári hóesés (pedig eddig utáltam őket vagy csak azt hittem...), a földön kavargó levelekből álló mini "tornádót" és a távolból ideszűrődő utcai zenész muzsikáját. Azóta úgy érzem, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Minden szépet észreveszek és megélem a pillanatot. Ehhez pedig csak egy dolgot kellett tenni. LASSÍTANI.
Ne hagyd, hogy kifolyjon az ujjaid közül az élet!
Ha mélyen belegondolsz hogy tudnád jellemezni az életed vagy csak egy napod? Mi történt ma veled? Dolgoztál, ebédeltél, buszoztál a tömegben, a dugóban ültél, felidegesített az egyik kollégád? Hm..... Tényleg nem történt más? Valami, amit talán nem vettél észre? Láttad, hogy milyen csodás vattacukorfelhők voltak az égen reggel és hogy a parkban milyen szépen kizöldellt minden? Nem? Pedig minden nap ott jársz el a munkába... Megfigyelted ebéd közben az ablakban turbékoló gerlepárt? Hát persze, hogy nem, hiszen azzal voltál elfoglalva, hogy 3 harapásból el tudd pusztítani az ételt, mert vissza kellett rohannod dolgozni...
Ezért mondom én, hogy átok és áldás is volt az életemben a pánik. Rákényszerített, hogy figyeljek magamra és ez volt a legjobb dolog ami történhetett velem. Ennek köszönhetően észrevettem, hogy iszonyatosan gyorsan eszek, sőt inkább zabálok, türelmetlen vagyok, a normál gyaloglási tempóm pedig szinte futásnak számít és ezzel a tempóval el is futok minden mellett ami örömet okozhat és kikapcsolhat.
Így szándékosan elkezdtem lassítani. Egy falatot 100x rágtam meg, visszavettem a sétatempómból és elkezdtem ingerültség helyett mosolyogva tekinteni a világra. Ha nem ment, akkor valami kellemes vagy vidám zenével a fülemben próbáltam szemlélni a környezetem. Futás után sem pattanok most már egyből a kocsiba és rohanok haza, hanem leülök a közeli tó partján és csak nézem a vizet, a halakat és a boldogan játszó kacsákat.
És tudjátok milyen jó ez? Most már meglátom a szépet, az ételek isteni ízét, a levegőben repkedő apró pihéket amik olyanok, mint a nyári hóesés (pedig eddig utáltam őket vagy csak azt hittem...), a földön kavargó levelekből álló mini "tornádót" és a távolból ideszűrődő utcai zenész muzsikáját. Azóta úgy érzem, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Minden szépet észreveszek és megélem a pillanatot. Ehhez pedig csak egy dolgot kellett tenni. LASSÍTANI.
Ne hagyd, hogy kifolyjon az ujjaid közül az élet!