Ugrás a fő tartalomra

Dekorációk tobozból

   Nem véletlenül buzdítottam mindenkit arra az ősszel, hogy gyűjtsön annyi termést amennyit csak tud, hiszen ilyenkor jó hasznát vesszük a begyűjtött zsákmányoknak. Aki figyelemmel követi a blog mellett a facebook oldalt is, az már biztosan felhasználta a faleveleit és a makkokat is, hiszen számos ötletet mutattam már velük. A tobozok viszont még nem kerültek sorra. Ezért ebben a bejegyzésben a belőlük készíthető díszekre mutatok pár egyszerű alternatívát.


   A legegyszerűbb az, ha a tobozokat lefújjuk aranyra, ezüstre vagy csillámosra.Ezután már csak egy masnit kell rá ragasztani akasztóval és mehet is a fára vagy a lakás bármely másik pontjára.




 Ha zöldre festjük őket, a széleiket pedig fehérre akkor szuper mini karácsonyfa lehet belőlük, amit tetszés szerint dekorálhatunk vagy cserépbe állíthatunk.



 
 
   Mozgó szemekkel, fagolyókkal és színes papírokkal kiegészítve szinte bármilyen figurát megalkothatunk belőlük.




 

   Szintén fagolyó és némi krepp papír vagy valamilyen textil hozzáadásával kész is vannak a cuki karácsonyi manók.




   Ugye milyen sokoldalú a toboz? És ez még csak egy töredéke a a vele elkészíthető ötleteknek. Ezen kívül dekorálhatjuk vele az ablakot, az adventi koszorút vagy a mécsestartóinkat, de lehet az ünnepi asztal aprócska dísze is vagy bármi, amit a képzeletünk meg tud alkotni és mi el tudjuk készíteni.








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...