Ugrás a fő tartalomra

Mozzarellával sült paradicsom

  Pár héttel ezelőtt végigcsináltam egy savtalanító diétát, ami része életem pánikmentesítő intézkedéseinek. Azt hiszem, hogy ahhoz, hogy ezen az állapoton túljusson egy pánikbeteg, nem csak az elméjében kell rendet tenni, hanem a testében is. Tehát ki kell belőle űzni minden nem oda való káros anyagot és cserébe feltölteni jótékony hatású vitaminokkal.
A diéta második hetétől éppen ezért sem húst, sem állati eredetű tejterméket nem fogyasztottam és délig csakis gyümölcsöt ettem. Eleinte elég nehéz volt megszokni, de aztán egyre jobban belerázódtam. Mégis minden egyes percben azt vártam, hogy mikor térhetek vissza az eredeti, megszokott étrendemhez.
Aztán amikor elérkezett a pillanat óriási boldogsággal vetettem bele magam a rántott husik, tejtermékek és édességek világába. Két nap alatt viszont rájöttem, hogy az az energia és testi stabilitás amit a diéta alatt megszereztem kezd elveszni....
Ekkor döntöttem úgy, hogy még jobban megreformálom az étrendem. Nem akartam visszatérni a szigorú, mindent megvonok diétához, ezért  kidolgoztam magamnak egy saját, ésszerű és fenntartható rendszert. Ennek első lépéseként minimalizáltam heti 1-2 alkalomra a húsfogyasztást és maximalizáltam a zöldség- és gyümölcsbevitelt.
Ehhez persze új receptekre is szükség volt, hiszen 15-20 kizárólag zöldséges fogáson kívül nem nagyon ismertem többet. Így elkezdtem bővíteni a repertoárt.

 Az első finomságot pedig tegnap este futás után el is készítettem, most pedig megosztom Veletek is!


   Mozzarellával sült paradicsom:

Hozzávalók:

4-5 szem paradicsom
2-3 mozzarella golyó
1 fél fej vöröshagyma
4 ek. olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
bazsalikom
kakukkfű
fehérbors









   A paradicsomot és a mozzarellát karikázzuk egy centi vastagra, majd rakjuk őket egymás után,  olívaolajjal vékonyan kikent tepsibe.




     A vörös- és a fokhagymát aprítsuk nagyon finomra, majd keverjük össze a 4 ek. olívaolajjal és a fűszerekkel. Ezzel a keverékkel locsoljuk meg a a sajtok és a paradicsomok tetejét, majd tegyük sütőbe és közepes lángon, ízlés szerint 2-4 percig süssük. Azért írom, hogy ízlés szerint, mert tapasztalatom szerint mindenki más állagúnak szereti a sült paradicsomot. Ezért a sütési időt már mindenki maga dönti el.


   Ha kész vegyük ki a sütőből és azonnal tálaljuk!

Jó étvágyat hozzá!




     

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...