Ugrás a fő tartalomra

Ilyen volt a nyár 2018

   Elérkezett a szeptember valami olyan villámgyorsasággal, hogy úgy tűnik, mintha a nyár csak pár pillanat lett volna. Még csak most örültem a nap első melengető sugarainak és most pakoltam át a szekrényem, hogy elérhető közelségben legyenek a lenge, nyári darabok. 
Ma meg már szeptember 3.-a van és én tudom, hogy lélekben ideje felkészülni a meleg pulcsikra, a forró italokra, a sütőtök sütésre és a korán sötétedésre. 



   De még mielőtt teljesen belesüllyednénk az őszi hangulatba, gondoltam készítek egy összefoglalót és megmutatom nektek a nyaram legkedvencebb instafotóit.
Kíváncsiak vagytok rá? Akkor vágjuk bele!


  Bár az első kép nem kifejezetten nyári, hiszem még májusban készült, de nem hagyhatom szó nélkül, mert a szívemnek egy nagyon kedves helyszínen, Nyíregyházán, a sóstói tónál készült, mikor épp ott ebédeltünk és fagyiztunk a családdal.

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   A következő kép szintén Nyíregyházán készült (milyen meglepő...)

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   Nem maradhat ki az összefoglalóból az idei bloggeres, bükfürdői kiruccanásom sem, amikor csodálatos emberekkel és csodálatos környezetben tölthettem el 2 napot. Tényleg nagyon boldoggá tett engem ez a 2 nap.
A képen pedig a Rigótanya Étterem és Panzió isteni ételét, "Pista bácsi húslevesét" láthatjátok.



    Az idei nyár kedvenc streetstyle outfitje:



   Ez a fotó visszaadja számomra az igazi, nyári, balatoni hangulatot:

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   A következő kép pedig az igazi, forró, augusztusi napokat idézi nekem:


Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   De milyen nyár az már, ahol nincs egy kedvenc fürdőruhás szett...

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   Persze a fesztiválok feelingje sem maradhatott ki az instámról:

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


   Idén nyáron végre sikerült egy olyan éttermet is találnunk a közelben, ami teljes visszaadja Görögország hangulatát.

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,



   Ezt a képet pedig nem csak én, de Ti is nagyon szerettétek, mert igen sok komment és like érkezett rá.

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,


    Viszont úgy vettem észre, hogy a szuperolcsón beszerzett nyári rucim is nagy sikert aratott nálatok:

Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,
 
Az idei nyaram utolsó kedvenc posztja pedig ismét Nyíregyházán készült a Vidor fesztiválon, egy jópofa élő szoborral. Ha tovább böngésztek az instámon rövid videót is találtok róla a posztok között.


Légrádi Alexandra (@premium_barbie) által megosztott bejegyzés,



   Nálatok mik voltak az idei nyár meghatározó élményei?



Ha hasznosnak találtad a cikket oszd meg a barátaiddal is, ezzel segítve, hogy a Premium Barbie blog híre még több nőhöz eljusson!







Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...