Ugrás a fő tartalomra

Lush Halloween 2017

    Október vége felé közeledve egyre aktuálisabbá kezd válni a Halloween téma. Időszerű hát körülnéznünk a Lush háza táján, hisz a korábbi évekhez hasonlóan idén is előálltak pár "borzalmasan" jó termékkel.  Az idei kollekcióban legfőképp a narancssárga, a töménytelen csillám és a sütőtök illat dominál.




   Legnagyobb örömömre a tavalyi évi nagy kedvencem a Sparkly Pumpkin habfürdő idén is helyet kapott a Halloween termékek között, sőt egy új társat is kapott maga mellé!
A Pink Pumpkin a Sparkly  citrusos, limeos, borókabogyós üde illatával ellentétben kicsit csajosabb, virágos illatú, de a brutális csillámos hatás mindkettőnél garantált. Már csak azt kell eldöntened, hogy őszies vagy királylányos hangulatban akarsz inkább csobbanni a kádban.




   A Monster Ball engem egy az egyben Mike Wazowski rózsaszín változatára emlékeztet. Amint megláttam az üzletben, azonnal ő jutott az eszembe. Annyira kis cuki és isteni a limeos, fenyőtömjénes illata.




   Természetesen nem  hiányozhat a kollekcióból a klasszikus sütőtök figura sem, amiben mégis van némi csavar. Az illata ugyanis nem a megszokott. A sült tök kellemes, melengető illata helyett ennél a fürdőbombánál inkább vaníliás, fűszeres fahéjas, házi süteményes illatot érezhetünk, ami komoly ellentétben áll az ijesztő külsővel. Mégis, ha beledobod a kádba az ellentétek megszűnnek és te elveszel az igazi ősz semmihez sem fogható, szeretetet árasztó illatában.




  Igen sok kiscica is várja leendő gazdáját a Lush üzleteiben. Az állatkák nagyon aranyosa, szelídek és zseniális fenyőtömjénes, bergamottolajas, szedres illatúak.
Nem kell félni attól sem, hogy feketék. Ezek a kis cirmosok biztosan nem hoznak szerencsétlenséget senkire! :)





   A Golden Pear új a kínálatban és elvileg a karácsonyi termékek közé tartozik, de simán megállja a helyét itt is, főleg, mert szerintem isteni őszi, fűszeres illata van!








  



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...