2017. február 13., hétfő

Hogy sikerült leadnom 6 kilót?

   Mindig mozgékony lányka voltam. Szinte az egész életemet átszőtte a tánc. Már a kiságyban kapaszkodva is folyton riszáltam, aztán később a nagymamám magassarkújában tanultam a lépéseket a tévé előtt az Én táncolnék veled című műsorból. Amikor bekerültem az általánosba egyértelmű volt, hogy plusz szakkörként csakis a tánc jöhet szóba. Először néptáncra jártam, aztán viszont rátaláltam egy sokkal kecsesebb mozgásformára, a társastáncra, ami azóta is kiemelt helyet foglal el a szívemben.
Pályaválasztáskor sem merült fel bennem semmi más választás csakis a művészeti iskola.




  A főiskola alatt aztán nyakamba szakadtak a "felnőtt dolgok", a vizsgák, a sok tanulás, aztán a munkakeresés, közben felköltöztem Pestre és végleg elszakadtam a szerelmemtől a tánctól. De ami még rosszabb a rendszeres mozgástól is. Belecsöppentem a nagybetűs életbe és még egyáltalán nem tudtam beosztani az időmet, nem volt fontossági sorrendem sem, így a mozgás és a sport szenvedett hátrányt közben meg minden vackot ettem össze -vissza, amikor épp eszembe jutott.
Korábban nem volt gond az ilyesmivel, hiszen annyit mozogtam, hogy bármit ehettem mellette nem látszott meg rajtam. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez már nem így van...
Aztán jött a pánikbetegség amitől csak még rosszabb lett a helyzet. Stresszes voltam, féltem, bizonytalanságot éreztem és mit csinál ilyenkor az ember? Hát eszik! Ugyanis a tele has biztonságérzetet ad. Ezért még egy kicsivel többet ettem és még gyakrabban. Míg elértem odaáig, hogy már kerek 6 kiló volt rajtam, ami nagyon is látszott. Csak én nem akartam észrevenni.
Egy ideig még ámítottam magam azzal, hogyha rendesen kihúzom magam akkor alig látszik az a pár plusz kiló, de idővel be kellett látnom, hogy valamit tennem kell.



   Ekkor jött második fázis. Tudtam hogy fogynom kell, tudtam, hogy ehhez sportolnom kell, így el is kezdtem edzegetni, de a kajamennyiségen nem akartam csökkenteni. Még mindig bizonytalan voltam és még mindig rettegtem a pánik miatt, így ragaszkodtam a tele hashoz ami némi nyugalmat adott. Az a téveszmém volt, hogyha eleget sportolok, akkor nem kell csökkentenem az adagokon, mert akkor is fogyni fogok. Mondanom sem kell, hogy a terv nem vált be.

   Aztán eljutottam arra a szintre, amikor már lelkileg is jobban voltam, hogy belássam ez csak a diéta és a sport együttes alkalmazásával fog menni. De még mindig ott volt a gond, hogy én alapjáraton is nagyon, de nagyon szeretek enni. Imádom az ízeket, a frissen készült ételek illatát, a jó pizzát, az isteni tésztás ételeket és erről nagyon nehezen mondtam volna le egy diéta kedvéért. Ráadásul nem láttam értelmét annak sem, hogy elhagyom a kedvenc ételeimet a várt eredmény eléréséig, aztán amikor megvan megint eszek mindent amit csak megkívánok.
Így végül a kistányéros étkezés mellett döntöttem. Nem vontam meg magamtól semmit, se a tésztát, de a pizzát, se a csokit, de mindent úgy kellett kalkulálnom, hogy beleférjen egy kistányérba. Néha ezért elég furán nézett ki a tányérom, amikor a csirkemell és a rízs mellett ott volt 2-3 kocka csoki vagy a pizzaszelet mellé odatettem egy palacsintát is. De hát muszáj volt letesztelnem, hogy amit eszek az belefér e a kistányérba.
A nehezebb rész az volt amíg megszokta a szervezetem, hogy ezek az amúgy is kisebb adagok csak 4 óránként kerülnek az asztalra. Én azért választottam a 4 órát, mert a pánik miatt alapból brutálisan lelassult az anyagcserém, így a 3 órát (amit a legtöbb helyen tanácsolnak) megtoldottam még eggyel.
Sokszor viszont már 2 óra elteltével elkezdett kopogni a szemem. Ilyenkor jött a mentőöv. Ittam egy nagy bögre teát, forrócsokit vagy kakaót, ami aztán segített kihúzni a maradék 2 órát.
Az első 2 hét után pedig már el is hagyhattam ezt a mentőövet.



   Persze e mellett az edzést sem hanyagoltam el. Ekkoriban kezdem el barátkozni Rubint Réka videóival is, amik pár hét után a szó szoros értelmében függőséget váltottak ki belőlem. Ma már ha kihagyok egy napot rendesen bűntudatom van, nem beszélve arról, hogy az izmaim is szinte kiáltanak a mozgás után.
Először csak heti 3x csináltam, heti 3 futással kombinálva. Most, hogy nagyon hideg lett heti 5x csinálom, hétfő- szerda- péntek 40-60 perc a kedvemtől függően, kedden és csütörtökön pedig 20 perceket.




   Mindezekkel együtt 2 hónap után azért már látni lehetett a formálódást, 4- 5 hónap után pedig már egyértelműen látszott a fogyásom. Ráadásként Réka tornája nagyon jót tesz a pánikomnak, mert egyre nyugodtabb és élettel telibb vagyok, a kistányéros étrendet pedig a gyomrom is nagyon szereti, mert határozottan erősebb lett tőle, pedig az előtt nagyon érzékeny volt és sokat fájt.

  Büszke vagyok arra, hogy a sok önámítás és tagadás után eljutottam ideáig és minden lemondás nélkül megszabadultam a fölöslegtől. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem kell félnem a visszahízástól, hiszen ennyi idő alatt a gyomrom teljesen megszokta a kis adagokat és nem is kíván többet.
Persze az első időszakban, mint mindenhez, ehhez is kell egy jó adag elszántság és kitartás, de másfél max 2 hét után már megy minden magától, mint a karikacsapás.

 A nagy eredményem tudatába viszont csak akkor kerültem, amikor megvágtam a szilveszteri bakivideót. Döbbenetesen látni az arcomon a különbséget. Nézzétek csak meg, hogy a Batman pólós jelenetekben még mennyire kerek a fejem. :D