Ugrás a fő tartalomra

#NeMaradjLe : Jótékonysági program az iskoláskorú lányok megsegítésére

   Nem beszélünk róla, tabu témának számít, pedig a menstruáció egy természetes folyamat, mely minden nő életében hosszú időn át jelen van. Mégis kerüljük a témát ha lehet és még a barátnőinkkel is csak suttogva beszélünk róla. Pedig fontos lenne, hogy ledöntsük ezeket a tabukat, hiszen hazánkban is vannak ezzel kapcsolatos igen komoly problémák.
Például hallottatok már a menstruációs szegénységről?

  A Procter&Gamble menstruációs szegénységgel kapcsolatos legfrissebb felmérése szerint Magyarországon 5-ből 1 lány feltehetően azért hiányzik az iskolából menstruációja alatt, mert nem áll rendelkezésére semmilyen alapvető női higiénés termék.

Ugye mennyire hihehtetlen, hogy létezik ilyen 2020-ban?

  Pedig még a legfejlettebb országokban is előfordulhat, hogy iskolás lányok azért hiányoznak az iskolából, mert nem jutnak hozzá ezekhez termékekhez. A közvetlen környezet
ezzel a problémával általában nem foglalkozik, mivel a társadalom ezt a pár nap hiányzást az iskolából való távolmaradás ürügyének tudja be. Betét vagy tampon hiányában a fiatal lányok sok esetben rosszabb minőségű betéteket vagy textíliát használnak azokon a napokon. Ez a probléma jelentősen befolyásolja nemcsak a kényelem érzetet, de hatással van az önbizalmukra is. A gyakori iskolai hiányzás miatt a lányok pedig nemcsak a tanulásban maradhatnak le, de kimaradhatnak a baráti találkozásokból, programokból, amely mind fontos része a pubertáskori önbizalomépítésnek.

  Éppen ezért az Always és a Magyar Vöröskereszt a tavalyi sikeres kezdeményezésük után idén újra elindítja #NeMaradjLe adományozási kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára és adománnyal enyhítse ezt. A programhoz február 1. és március 15. között bárki csatlakozhat mindössze egy Always betét vásárlásával vagy egy #Always #NeMaradjLe hashtagekkel ellátott fotó Facebookon vagy Instagramon történő megosztásával. A program nagykövete idén is Ábel Anita, aki szívügyének tartja, hogy a kezdeményezést minél több emberhez eljuttassa, és így
a lehető legtöbb lánynak segítséget nyújthassanak.



   “A menstruáció a nőiesség fontos része. Pubertáskorban a lányok pedig még sérülékenyebbek, mint bármikor, ezért, ha nincs pénzük menstruációs termékekre, az nemcsak higiéniai szempontból lehet probléma, de emiatt nehéz érzelmi állapotot élhetnek át, magukba zárkózhatnak, ami idővel az önértékelésük, magabiztosságuk gyengüléséhez vezethet ebben az amúgy is nehéz időszakban. – mondta Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős szakmai vezetője.
– A menstruációs szegénység Magyarországon többezer fiatal lányt érint, jóval többet, mint bárki gondolná, ezért kiemelten fontos, hogy társadalmi szinten foglalkozzunk a problémával. A Procter&Gamble volt az első, aki ebben a témában mellénk állt, így tavaly a támogatásukkal már több mint négyezer lánynak tudtunk segítséget nyújtani #lánybólnővé programunk során, nemcsak termékekkel, de oktatással és kamaszkori felvilágosítással is.

   A kezdeményezést idén is bárki támogathatja február 1. és március 15. között: bármely boltban történő Always betét vásárlása, vagy a Facebook és Instagram oldalakon #Always #NeMaradjLe hashtaggel ellátott fotók megosztása után a P&G 1-1 adományt juttat el a rászoruló lányoknak a Magyar Vöröskereszt segítségével.
A Magyar Vöröskereszt az adományozott termékeket a 2020 októberében és novemberében folyamatosan juttatja el a kiválasztott iskolák részére a tavaly ősszel országos szintre emelt
#Lánybólnővé kampányuk folytatásaként, mely a tisztasági szerek biztosítása mellett az edukációra is nagy hangsúlyt fektetett.
A becslések szerint akár hatszázezer betétnyi támogatás is összegyűlhet a vásárlók segítségével a program végéig, amivel közel másfél-kétszer annyi lánynak lehetne támogatást nyújtani, mint tavaly.

  Szóval lányok ha tehetitek álljatok a jó ügy mellé és támogassátok a kampányt legalább egy a megfelelő hashtaggel ellátott Instagram vagy Facebook poszttal!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alternatív illatok, avagy az elérhető luxus

   Kár is tagadni, mindenki vágyik valamilyen szinten a luxusra. Legtöbbünk előtt sokszor megjelenik az álomkép, melyben divatos ruhákban feszítünk egy drága nyaralóhelyen, vadiúj autóval furikázunk és életünket minőségi termékekkel töltjük meg.    Nos, azt gondolom, hogy ezeket az álmokat meg kell próbálni megvalósítani apró, pici lépésekben. Nem egy luxusautóra kell elkezdenünk gyűjtögetni, hanem első körben olyan kis dolgokat kell megváltoztatnunk és megvásárolnunk az életünkbe, amelyektől máris úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk az álmainkhoz.    Legjobb ha először a környezetünkkel kezdünk. Egy selejtezés és rendrakás máris sokat dobhat lakásunk kinézetén és a közérzetünkön is, hiszen megválni pár régóta tartogatott, fölösleges darabtól igazán üdítő élmény tud lenni a lelkünknek. Aztán vegyük nyakunkba a várost és szerezzünk be pár ízléses és olcsó dekorációs elemet a régiek helyett.   Női dolgaink rendezése szintén nagy segítségünkre lehet álmaink megvaló

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,