Ugrás a fő tartalomra

Helló ősz!

   Az utóbbi egy hétben nagyon őszies lett az időjárás, így szinte egy pillanat alatt kellett előásni a melegebb pulcsikat a szekrény mélyéről.
Legtöbbünknek ebben az időszakban az okozza a legnagyobb gondot, hogy hogy alakítsunk ki olyan szettet, mely elég meleg a reggeli és esti órákban, de nem sülünk meg benne dél körül, amikor még kellemes melegen süt a nap.


 
 Erre a problémára szerintem a legjobb egy puha, kötött kardigán ami kellemesen átmelegíti a testünket, miközben sétálunk a munkába és komótosan kortyolgatjuk a termoszos reggeli kávénkat a bágyadt napsütésben.
A legjobb, ha valamilyen közepes vastagságú, sűrű kötésű darabot választunk, mert ezek jól tartják a meleget. Ha megvan a megfelelő, akkor már csak egy egyszerű pólót és egy nadrágot kell felkapnunk hozzá, majd az egészet fejeljük meg egy magassarkúval és pár stílusos ékszerrel.






  Az én kék, Bonprixtől rendelt kardigánom a különleges fekete szegélyével engem egy az egyben Audrey Hepburn stílusára emlékeztet, így igyekeztem ennek jegyében kiválasztani hozzá a kiegészítőket.



  Végül egy fekete- fehér klasszikus fülbevaló, egy egyszerű gyöngy karkötő és egy kicsit feltűnőbb, de mégis elegáns gyűrű mellett döntöttem, mely egyébként nagyon jól passzol az arany színű láncos kistáskához.




 A póló egyedi, kávés mintájáról viszont nem akartam elvonni a figyelmet, így a nyaklánc viselésétől most eltekintettem.



  A cipő szintén klasszikusnak mondható piros színével és enyhén hegyes orrával.





  A nadrágról viszont ejtenék még pár szót.
Évek óta velem van ez a fekete szaténnadrág és mindig hű társam volt. Volt velem már színházban, moziban, randin és csajos kószáláson a városban. Mindenhol megállja a helyét és mindennel könnyen kombinálható. Még most, amikor a divat változik, akkor képes megújulni. Mert ugye most a bokavillantás a nyerő. De hű nadrágomnak nem túl feszes a szára, így reggel a hidegben normál módon hordom, ám amikor kicsit melegszik az idő csak hajtok a szárán kettőt és máris kész a trendi bokavillantás. Ráadásul így nyerek egy plusz kis felületet ami szellőzhet és nem fogok teljesen megsülni a déli melegben.
Azt gondolom nektek is érdemes átnézni a szekrényeteket és megvizsgálni, hogy melyik nadrágotokkal hajthatjátok végre ezt a kis fashion hack-et.





  Szóval kardigánokat fel és próbáljátok meg magatokba szívni a napocska utolsó sugarait, mert pár hónap múlva vissza fogjuk mi még sírni ezeket a kicsit hűvös, de napütéses reggeleket.



   

Kardigán, póló: Bonprix

Ékszerek: Rossetti Bizsu 

Utazó pohár: Starbucks

Táska: Paco Rabanne





 





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hajfánk házilag

  Bár már tavaly hódító útjára indult a hajfánk, ám észrevételeim szerint csak most érte el a népszerűsége csúcsát.     Már szinte minden jelentősebb üzletben kapható, anyagától függően változó áron. Ám ki gondolná, hogy otthon is könnyen elkészíthető fillérekből.   Csak egy használaton kívüli tetszés szerinti színű zoknira és egy ollóra van szükségünk hozzá.     Az elkészítése pedig pofon egyszerű. Mindössze le kell vágnunk a zoknink orrát,  majd szorosan fel kell tekernünk a képen látható módon. És már kész is vagyunk! És most nézzük, hogy hogyan is kell használnunk. 2  féle mód van rá, kinek melyik az egyszerűbb. A kiindulási pont mindkettőnél ugyanaz, mégpedig a szoros lófarok.    Az elsőnél hajvégektől kezdve tekerjük fel fürtjeinket az imént elkészült fánkra,  majd  néhány csattal rögzítjük és máris kész az egyszerű és elegáns balerina konty. A második verziónál a lófarok tövéhez tesszük  a fánkot,    gondosan szétterítjü

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld nem tartozik a kedven színeim közé úgy általánosságban,

Csillámos ombre köröm

  A tavalyi év nagy slágere az ombre bár kissé háttérbe szorult, mégis divatos maradt, főleg a hajak és a körmök terén. Most egy igazán elegáns csillámos ombre köröm elkészítését fogom megmutatni nektek. Mindenkinek ajánlanám, hiszen sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint a színes ombre-t ami nekem is csak minden 3. nekifutásra sikerül. Fekete és színtelen lakkra, valamint tetszés szerinti színű csillámporra vagy csillámos körömlakkra lesz szükségünk hozzá. Először kilakkozzuk feketére a körmeinket. Amikor megszáradt a lakk, nagyjából a körmök közepétől elkezdjük felvinni a csillámot. Először csak óvatosan és keveset, aztán ahogy közeledünk a körmök vége felé, egyre többet tehetünk rá.   Ha csillámporral dolgozunk, akkor azt még az fekete lakk megszáradása előtt kell rászórnunk, hogy jól beleragadjon. Az elv az előzőhöz hasonlóan, középről kifelé és egyre többet szórva. Utolsó lépésként pedig jöhet a színtelen lakkozás! A fekete helyett persze használ