Ugrás a fő tartalomra

Nyárbúcsúztató outfit

   Azt hiszem, az elmúlt hét esős, hideg és szeles időjárásának tükrében végleg búcsút mondhatunk az idei nyárnak. Ideje előkapni a takarókat, a pulcsikat, az őszi dekorációkat és testben és lélekben felkészülni a ránk váró hosszú, hideg hónapokra.

  Én is feltöltöttem már a forró ital készletem, túl vagyok már az első sütőtök sütésen és az első forralt boron is, de még mielőtt nagyon belesüppednék az őszi hangulatba, szeretném méltóképpen lezárni a nyarat egy outfittel, amit az egyik kedvenc helyemen, a keszthelyi kastélynál fotóztunk.
Nem tudatos outfit fotózás volt ez. Csak kirándultunk, élveztük a napsütést és a gyönyörű környezetet, a szerelmem pedig ezerrel lőtte a fotókat. Később, amikor visszanéztem őket, meglepve láttam, hogy ebből bizony összeállhatna egy jó kis blogbejegyzés, mert az akkori szettem szinte minden darabja jól be lett mutatva a képeken.



  Amikor a Hévízi wellnessre csomagoltunk és szóba került, hogy az ott töltött napok valamelyikén kiruccanhatnánk Keszthelyre is, azonnal felötlött bennem a gondolat, hogy vihetnék valami nagyon hercegnős szettet is, ám ezt az ötletet bőröndöm és a csomagtartó szűkössége végül felülírta.
De azért az elvitt ruhadarabokból próbáltam összeállítani egy olyan szettet, mely valamilyen szinten passzol a környezethez ám mégis kirándulásbarát.



  Így esett a választásom erre a kék, ejtett vállú, fodros felsőre, ami szerintem a nyaram egyik legjobb vétele volt, mert a mellett, hogy csinos, nagyon kényelmes is.





   Fehér térdnacit párosítottam, hozzá, ami tökéletesen harmonizált a felső fehér mintájával. Bár maga a fehér nadrág elég kényes darab, de ha csak a városban turistáskodunk és nem tervezünk hegyet mászni vagy az erőben kószálni, akkor azt hiszem nyugodt szívvel felvehetjük.






Mindehhez pedig egy vékony pántos, lapos szandált kaptam fel, amiben a világból is ki tudnék sétálni.





  Kiegészítőnek a jelenlegi legnagyobb kedvenceimet választottam: kék lencsés, cicás napszemüveget, sima fekete chokert és piros rúzst.






  Mivel a reggelek már igen hűvösek, így felkaptam egy farmer dzsekit is, amit később a derekamra kötve viseltem tovább.





    Hogy tetszik nektek ez a szett? Viselnétek hasonló összeállítást?

   


 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Őszi körmök

   Az őszi szezon idén az erőteljes színektől lesz "hangos". A ruhadivathoz hasonlóan a hagyományos barnás, sárgás színek a háttérbe szorulnak és helyükre vidám árnyalatok kerülnek.    A szürke egy semleges szín, ami jól passzol szinte mindenhez. Idén választhatod akár sötét, akár világos árnyalatait. kép forrása: www.facebook.com/nailartcommunity kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    Kék, kék mindenhol. Egyértelmű kék uralom van a divatban, ruha, kiegészítő és természetesen köröm téren is. Ám míg az előbbieknél a türkiz az abszolút befutó, addig a körmöknél a Royal Blue, azaz a királykék a fő szín. kép forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts Ettől függetlenül  minden árnyalat divatosnak számít, ami visszaidézi nekünk egy kicsit a nyári ég kékjét vagy a gyönyörű tengert. képek forrása: https://www.facebook.com/FashionIsMyDrug?fref=ts    A zöld ne...

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Mr. Kumpir végre Magyarországon!

   Számos európai nagyváros után végre Magyarországon is megnyitotta kapuit a Mr. Kumpir.   A török étteremlánc a Westend City Centerben nyitotta meg első üzletét, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. kép forrása: www.facebook.com/pages/Debreczeni-Zita-Fan-Club/317404023728?fref=ts  Nekem is volt szerencsém ellátogatni oda a Szerelmemmel.       A kumpir lényege, hogy egy hatalmas héjában sült burgonyát kettévágnak a belsejét pedig összekeverik egy kis vajjal és sajttal. Ettől nagyon finom krémes lesz. Ezek után pedig tetszés szerint választhatunk bele a feltétekből, például virsli karikákat, kukoricát,csirkehúst, paradicsomot, paprikát, babot, valamint kérhetünk rá különböző önteteket  vagy akár francia salátát is.    Nagyon laktató, az adagok pedig óriásiak. Én személy szerint nem is bírtam az egészet megenni.    Az árait tekintve maga a kumpir nem túl olcsó, de kárpótolhat minke...