A haj a nők csodálatos koronája, aminek az ápolásával és formázásával végtelen sok időt töltünk el. Vasaljuk, göndörítjük, fésüljük, festjük, mossuk, fonjuk. Mindegy, hogy hossszú vagy rövid, kiemelt helyet foglal el az életünkben, hiszen akárcsak a ruhák, a hajunk is remekül tükrözi az egyéniségünket. Ezért is foglalkozunk olyan sokat az egészségével.
Nekem 18 éves koromig nem sok gondom volt a hajammal. Elképesztően hosszú, fényes és gyönyörű volt. Aztán egy nap úgy döntött, hogy a ragyogó szőkéből lassan, de biztosan elkezd barnába átmenni, ám én nem nagyon díjaztam ezt a folyamatot. Amint lehetőségem adódott rá azonnal rohantam a legközelebbi drogériába hajfestékért, hogy visszakapjam eredeti imádott hajszínem. Itt kezdődtek a gondok.
Használhattam bármilyen kímélő festéket a tincseim egyre csak rövidültek, míg a derék alá érő hajkoronámból végül csak egy nagyjából lapockáig érő hossz maradt meg. Akkor döntöttem el, hogy ennek a folyamatnak valahogy gátat kell szabni, hogy a végén nehogy egy kisfiús frizurával kelljen élnem a mindennapjaimat. Persze a festésről nem akartam lemondani, hisz mindig is imádtam szőke lenni, így inkább az ápolásra és a belső táplálásra kellett fektetnem a hangsúlyt. A helyzetet az akkoriban elég komoly hajvasalás mániám is súlyosbította, így első körben arról kellett leállnom.

Amikor ez megvolt jöhettek a különféle hajbalzsamok, pakolások, természetes módszerek és a hajvitaminok. De egyik sem hozott tartós eredményt.
Mára szépen normalizálódott a helyzet. Megtaláltam a számomra legmegfelelőbb hajápolási rutint a megfelelő hajfestékkel kiegészítve, így a hajam lassan de biztosan növekszik ès én igyekszem nagyon vigyázni az elért eredményekre. Ennek ellenére mindig próbálkozom új termékekkel, hátha lehet gyorsítani a folyamaton. Főleg úgy, hogy tavaszonként még az elég erős hajhullással is meg kell küzdenem, ami elég zavaró, mert gyakorlatilag mindenhol találok kósza szálakat: a frissen mosott ruhán, a kanapén, a szőnyegen, a táskákban, a kocsiban.... Mindenhol.
Ezért örültem amikor a Kristen Hair csapat megkeresett hogy teszteljem a hajvitaminjukat. Azonnal igent mondtam a felkérésre és már alig vártam hogy belekezdhessek a tesztelésbe.
Az első ami megfogott a termékben az a külseje. Mind a doboz cimkéje, mind pedig maguk a kapszulák egy elképesztően csajos rosegold beütésű színt kaptak, amitől már maga a kézbevétel is igazi öröm.
De a beltartalmat tekintve is különleges vitaminról beszèlünk, hiszen igen sokféle és igen magas vitamintartalommal rendelkezik. Megtalálható benne az összes B vitamin, valamint többek között C, E, A és D vitamin, folsav, cink, vas és biotin is. Ezek mind mind nagyon jó hatással vannak a hajunk, körmünk és bőrünk állapotára.
Az egy hónapos tesztelés első 2 hetében semmi változást nem tapasztaltam, ami kis csalódást okozott, de természetesen nem adtam fel. Kitartóan szedtem tovább a kapszulákat.
A harmadik hét végére viszont kezdtek beindulni a dolgok. A körmeim intenzív növekedésnek indultak és erősödni is kezdtek, így a következő hét végére már gyönyörű mandula alakúra reszelhettem őket, amitől kifejezetten műköröm hatásuk lett.
Ezzel egyidőben a hajszálaim is vastagodni kezdtek. Amikor szépen összefésültem, hogy összefogjam érezhető volt, hogy olyan mintha dupla annyi hajam lenne. Ennek az eredménynek kifejezetten örültem, mert világ életemben irigykedve néztem azokat a lányokat akiknek dús, hajkoronájuk volt. Az én kis vékonyszálú hajamból még 2 kg hajlakkal és végtelen tupírral sem lehetett volna elérni ilyen hatást. De most talán reményem lehet rá....
A negyedik hét végére a hajhullásom is sokat mérséklődött, de hajnövekedést az utolsó kapszulák beszedésekor sem tapasztaltam. E miatt azért érzek némi csalódottságot.
Viszont tudom jól, hogy minden szervezet más és más. Mások a vitaminszükségleteink is, így gyakran előfordul, hogy míg másokkal egy doboz vitamin csodát tesz, addig nekünk be kell szedni belőle kettő vagy akár három dobozzal is a kívánt eredményért. Ez tényleg sok mindentől függ: mennyire élünk aktív életet, mennyi folyadékot iszunk, mennyi zöldséget és gyümölcsöt eszünk, mennyire vannak feltöltve alapból a vitaminkészleteink.

Egy havi tesztelés után én ekkora eredményt tudtam elérni a Kristen Hair hajvitaminjával.
És bár a hajam nem nőtt tőle, de a körmöm igen, ami számomra legalább akkora öröm, hiszen így nem kell folyton a körmöshöz járnom plusz zselés megerősítésért vagy műkörömért. Elég csak formára reszelni, kilakkozni és már zsebelhetem is be az elismerő pillantásokat.