Vegánként számomra a február közepétől március közepéig terjedő időszak a legnehezebb. Ilyenkor már szó szerint unom a banánt meg a többi déli gyümölcsöt, elkészítettem a létező összes padlizsános és cukkinis receptet és a káposztafélék mindegyike is a könyökömön jön ki.
Várom már, hogy a hónapos retek után megjelenjen végre a többi szezonális zöldség és gyümölcs, hogy ismét változatosabban tudjak étkezni. Egyetlen zöldség van csak amit képtelen vagyok megunni és az az édesburgonya. Püréként, töltve, párolva vagy sütve, mindenhogy imádom!
Azt hiszem ezt az isteni töltött verziót Ti is imádni fogjátok!
Hozzávalók:
4 közepes édesburgonya
1 közepes vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 tk. oregano
2 babérlevél
1 paradicsomos babkonzerv
1 közepes kápia paprika
1 fél lime leve
Az édesburgonyákat alaposan megmossuk (meghámozni nem kell), félbevágjuk, sózzuk, borsozzuk, picit megolajozzuk, majd a vágott felükkel lefelé tepsibe tesszük őket és 180 fokon 30-40 perc alatt puhára sütjük.
Amíg a burgonyák sülnek elkészítjük a tölteléket. Ehhez egy lábasban üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit forgatjuk őket együtt, majd ráöntjük a paradicsomos babkonzervet és hozzáadjuk az apró kockára vágott kápiát is. Pár percig főzzük őket együtt, majd hozzáadjuk a lime levet is.
A megsült burgonyák közepébe mélyedést csinálunk (az innen kikapart burgonyát keverjük bele a raguba) és beletöltjük a babos ragut, majd még 5 -10 percre visszatesszük a sütőbe.
Tálaláskor egy kis vega creme megy a tetejére és sok-sok friss petrezselyemzöld.