2020. január 11., szombat

Őszinte leszek...

   Boldog új évet Drágáim!
Újra itt vagyok, bár kicsit később, mint azt eredetileg szerettem volna. Túl sokat tépelődtem azon, hogy megírjam e ezt a bejegyzést, aztán azon, hogy pontosan mit is írjak bele, na meg azon, hogy mi is legyen a blog sorsa.
Decemberben nem egyszer megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Úgy érzetem, hogy kiégtem. Már nem okozott örömet azoknak a cikkeknek a megírása amiket korábban imádtam. Belefáradtam a körömtrendek taglalásába és a milyen színű sminket viseljek témákba, mert az elmúlt évben sokat változott az életem és az ilyen dolgok helyett máshová helyeződött a fókuszom.



   Nyár elején meg is kaptam egy- két olvasótól, hogy nagyon lapos lett a blog, mert szinte csak magammal foglalkozom benne. ÉN mit szeretek, ÉN mit viselek, ÉN mit olvasok...
Ez akkor nagyon rosszul érintett, aztán a szilveszteri számvetéskor mégis ezek az üzenetek voltak azok amik a folytatásra sarkalltak. Végülis ez az ÉN blogom. A saját tapasztalataimat, érzéseimet, véleményemet kell közölnöm benne. Meg kell mutatnom a saját problémáimat és a saját álláspontomat bizonyos dolgokkal kapcsolatban, hogy ezáltal még jobban megismerjetek és (jobb esetben) megkedveljetek. 
Nagyon nagy hibát követtem el akkor, amikor a tavalyi évet úgy próbáltam meg végigblogolni, mintha minden rendben lenne. Próbáltam eltitkolni előleltek azokat a dolgokat amiken keresztül mentem és megyek is, mert attól féltem, hogy panaszkodásnak fog tűnni, ha kiöntöm a szívem. Ha meg is fogalmazódott bennem egyszer - egyszer, hogy leïrom mi van mostanában velem, egyből azok a gonoszkodó levelek ugrottak be, így a végén azt mondtam magamnak: "Ne traktálj másokat a problémáiddal, nem siránkozásért járnak a blogodra, hanem kikapcsolódni. A többi senkit sem érdekel."
Lehet, hogy így is van, de mégis úgy döntöttem, hogy bátor leszek és megpróbálom. Megpróbálok újítani és picit változtatni a blogon, elengedi a kényszert, hogy azzal foglalkozzak, hogy mit gondolnak mások az írásaimról és egy félelem nélküli őszinte platformot létrehozni, ahol bátran írhatok mindenről ami velem történik. Hisz aki picit is gondolkodik az tudja, hogy az élet nem fenékig tejfel. Mindannyian küzdünk gondokkal. Ki többel, ki kevesebbel. Azzal, ha megosztom a sajátjaimat talán tudok segíteni másoknak. Erőt és hitet adni, hogy nincsenek egyedül.



  Már nem szégyellem leírni, hogy a pánikbetegség legyőzése után újabb egészségügyi gondokkal kell megküzdenem. Ezért is vágtam bele a vegán és gluténmentes életmódba. Ám akkor még nem mertem leírni a konkrét okokat, nehogy panaszkodásnak tűnjön. Pedig  mell- és petefészek cisztákkal és a velük járok, sokszor napokig tartó fájdalommal rajtam kívül még nagyon sok nő küzd, ugyanúgy, mint a legtöbbször pusztán csak esztétikai problémát okozó zsírcsomóval. 
Hónapok óta ezeknek az okát és megoldását keresem, így nem csoda ha sok kevésbé fontos dolog kiesett a figyelmemből. Helyettük viszont sok új témát fedeztem fel, amelyek izgalommal és lelkesedéssel töltenek el. Imádom tanulmányozni a talpreflexológiás írásokat és a talptérképet, picit jobban elmerültem a jóga és az ayurveda világában és még számos érdekes testi - és mentális egészséget megőrző és visszaállító módszerben. 
A jövőben ezekkel kiemelten szeretnék foglalkozni a blogon, megosztani veletek, hogy mit tanultam, mit alkalmazok minden nap és természetesen azt is, hogy milyen hatással vannak ezek a jelenlegi problémáimra.




   Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy az ünnepek alatt sokan írtatok nekem a vegán életmóddal a kapcsolatban. Kértétek hogy adjak tippeket mit hol szerzek be és recepteknek is örülnétek. Ebben a hónapban nagyon sok ilyen jellegű írást olvashattok majd a blogon, illetve ha követitek az Instagram oldalam, akkor ott, storyban is sok-sok alapanyagot és ételt mutatok majd nektek. 
   De persze nem kell félni, nem megyek el teljesen ezeknek a témáknak az irányába. Marad a diy, a divat és a szépségápolás is, hiszen ezeket ugyanúgy imádom mint ezelőtt, sőt próbálok majd több outfitet is hozni, csak minden egy picit használhatóbb és gyakorlatiasabb lesz. 
Felnőttebb témák, őszinteség és félelem nélküliség. Ezek lesznek idén a jelszavaim. 
Azt pedig csak remélni tudom, hogy ti is örültök majd az újdonságoknak és nem rettent el titeket az sem, ha a blog írója néha megosztja veletek a saját kis problémáit....