Ugrás a fő tartalomra

Diy kandalló

   Aki ügyes volt és ránézett már a facebook oldalra, az látta, hogy kitetettem egy videót a házi készítésű kandallómról.
Amikor először megláttam ezt az ötletet azonnal eldöntöttem, hogy meg fogom csinálni. Aztán míg én az alapanyagok után kajtattam annyian osztottátok meg az alapképet, hogy elment a kedvem tőle. Nem akartam olyasmiről írni amivel tucatszámra találkozom a facebookon. De a párom annyira beleszeretett az ötletbe, hogy csak rábeszélt.
Utólag nem is bánom, hogy belefogtunk ebbe a projektbe, mert mint ahogy menet közben kiderült, nem is olyan egyszerű egy ilyet összehozni. Rengeteg előre nem látott gond akadt - ami szerencsére a vidiben nem olyan észrevehető - de mivel szembesültem ezekkel, jobb tanácsokat is tudok adni az elkészítéshez, hogy Ti ne essetek bele ugyanazokba a csapdákba.

Akkor vágjunk is bele!

Az elkészítéshez szükség van 3  vagy 5 egyforma méretű kartondobozra, széles ragasztószalagra, tapéta ragasztóra, ecsetre és tégla mintás tapétára. Na meg sok-sok dekorációra :)


Először méretre vágjuk a dobozokat, ha szükséges. Nekünk kellett, mert túl magasak voltak az elképzelt helyre.


Ezután fogjuk a széles ragasztót és jó szorosan összeragasztjuk az elemeket. Ehhez érdemes segítséget kérni, mert egyedül nem fogjuk tudni hézagmentesen összeilleszteni őket. Nekem legalábbis ragasztás közben többször elcsúsztak az elemek, szóval kell, hogy valaki összefogja őket.




A téglamintához a legjobb ha a tapétát választjuk, mert szerintem ettől lesz a legélethűbb. Akinek ez a megoldás nem tetszik, az fel is festheti ezt a textúrát.
Ehhez be kell vonnia fehér papírral az elemeket, majd berajzolni és kifesteni a téglákat.





A tapétázásnál a tökéletes tapadás érdekében a dobozokat és a tapétát is kenjük le ragasztóval, majd gondosan simítsuk le, hogy ne keletkezzenek levegőbuborékok. Nekünk sajnos ennek ellenére is nehezen ragadtak meg a szélek, szóval a biztonság kedvéért rásegítettünk egy kis celluxszal is.


A  kandalló tetejét még borítsuk be fehér, A3-as lapokkal és aztán jöhet is a dekorálás.






Kicsit hosszadalmas ez a folyamat. de a végeredményt mindenki imádni fogja. Én annyira beleszerettem, hogy azon gondolkozom, hogy örökre itt marad a szobában, maximum nyáron leveszem róla az ünnepi dekort.


Sok sikert az elkészítéséhez és ha bármi kérdésetek lenne forduljatok nyugodtan hozzám!






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...

Őszi bakancslista 2025

   Kicsit unalmas már mindig, mindenkitől az hallgatni, hogy az ősz mennyire depressziós és lehangoló évszak. Hamar sötétedik, sokat esik az eső, lehűl az idő.... Talán ideje lenne szemléletet váltani és végre észrevenni az ősz igazi, színes, programokkal teli, vidám oldalát is.   Ebben sokat segíthet ha készítünk egy őszi bakancslistát és szépen végrehajtjuk minden pontját. Mire végzünk biztos vagyok benne, hogy mindenki átértékeli az ősszel való kapcsolatát.    Itt a blogon találtok több ilyen listát, szinte minden évben csináltam egyet. A főbb pontok mindig megegyeznek, mert számomra a pite, a termésgyűjtés, a forró italok és a sütőtök adja meg az ősz igazi hangulatát, de mindig teszek melléjük néhány újdonságot is.             Az idei listám ilyen lett: 1. Részt venni egy szüreten 2. Séta egy arborétumban 3. Őszi lakásdekorálás 4. Festés számozott festővel 5. Őszi erdei túra Prédikálószékre 6. Levesezés egy kedvenc étteremben 7....