Ugrás a fő tartalomra

Egy kis őszi teafilter hack

   Véget ért a szokatlanul jó idővel tomboló vénasszonyok nyara, beállt a hűvösebb idő, így mi is egyre gyakrabban nyúlunk esténként a bögrék után, hogy felmelegítsük testünket és lelkünket egy forró teával.

   Mai DIY bejegyzésemben megmutatom nektek, hogy hogyan tudtok ezekbe az teázásokba még egy picit extrát belevinni.





   Nem kell hozzá más, mint vékony karton (mintás vagy egyszínű, ami neked tetszik), filctoll, olló és papírragasztó.

    Először is fogjuk a filtereket és leszedegetjük róluk a papírokat, majd nekiesünk a kartonoknak és tetszőleges mintákat rajzolunk rájuk. Nem kell ragaszkodni a hagyományos csapott sarkú négyzetekhez. Készíthetünk csillag, szív vagy bármilyen más alakzatot is, ami csak tetszik. A lényeg, hogy párban legyenek, tehát mindegyikből kettőt csináljunk.



   Ha  ezzel megvagyunk, kivágjuk a formákat, majd ráapplikáljuk a teafilter cérnájára úgy, hogy beragasztózzuk az egyik formát, erre ráhelyezzük a cérnát, majd hozzányomjuk a másik formát is és megvárjuk amíg megszárad.




    Ezzel a módszerrel akár mindegyik filterünket egyedivé varázsolhatjuk.
Sőt, írhatunk rájuk személyre szóló üzeneteket is, amikkel feldobhatjuk szeretteink napját.



 
  Ugye milyen egyszerű? Csak néhány perc kell hozzá és máris gyárthatunk valami egyedi, amivel sokkal hangulatosabbá tehetjük életünk egy kis momentumát.








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Százhalombattai kalandozások

    Csapadékos napok után, amikor a talaj nem alkalmas erdei túrázásra, mindig valami városi látnivalót keresünk.  Meghatározzuk a távolságot, hogy maximum milyen messzire van kedvünk elmenni és szorgosan elkezdjük böngészni a térképet, aztán a kiválasztjuk a legtöbb érdekességet kínáló települést.  Így esett a választásunk következő úticélként Százhalombattára. Ez a relatív fiatal kis város Budapesttől 27 kilométerre, délre fekszik.  Jól megközelíthető autópályán és autóúton is.     Százhalombatta és környéke a bronzkor óta lakott, bővelkedik régészeti feltárásokban és kincsekben, melyeket a város a mai napig lelkiismeretesen ápol és büszkén meg is mutat a világnak.    A százhalom előtag a település határában húzódó halomsírokra utal, melyeket ma is meg lehet tekinteni a régészeti parkban.  De még mielőtt ide eljutnánk, érdemes megállni a gyönyörűen felújított főtéren, ahol a Makovecz Imre által tervezett Szent István Templom magas...

Őszi bakancslista 2025

   Kicsit unalmas már mindig, mindenkitől az hallgatni, hogy az ősz mennyire depressziós és lehangoló évszak. Hamar sötétedik, sokat esik az eső, lehűl az idő.... Talán ideje lenne szemléletet váltani és végre észrevenni az ősz igazi, színes, programokkal teli, vidám oldalát is.   Ebben sokat segíthet ha készítünk egy őszi bakancslistát és szépen végrehajtjuk minden pontját. Mire végzünk biztos vagyok benne, hogy mindenki átértékeli az ősszel való kapcsolatát.    Itt a blogon találtok több ilyen listát, szinte minden évben csináltam egyet. A főbb pontok mindig megegyeznek, mert számomra a pite, a termésgyűjtés, a forró italok és a sütőtök adja meg az ősz igazi hangulatát, de mindig teszek melléjük néhány újdonságot is.             Az idei listám ilyen lett: 1. Részt venni egy szüreten 2. Séta egy arborétumban 3. Őszi lakásdekorálás 4. Festés számozott festővel 5. Őszi erdei túra Prédikálószékre 6. Levesezés egy kedvenc étteremben 7....

10 dolog ami jó a télben

    A januárra hajlamosak. vagyunk borúsan tekinteni. Hideg és sötét van, a tavasz még olyan messze, eseménytelen és csendes az egész hónap.   Pedig megint csak a hozzáállásunkon kellene változtatni. A tél hátralévő részét jól is el lehet tölteni, csak meg kell látni a lehetőségeket.  10 dolog ami jó a télben: Végtelen mozizós estek Hamar sötétedik, ha már akkor bevackolunk akár 3 film is beleférhet az estébe. Máskor úgy sincs idő megnézni őket. Téli sportok Korizás, síelés, szánkózás... soroljam még? Jó, tudom, mostanában már nem gyakran esik a hó, de korizni akkor is lehet, minden másért meg irány a Kékes, Dobogókő vagy Eplény. Sűrű krémlevesek Van abban valami megnyugtató amikor az ember egy tál tartalmas és forró krémlevest kanalaz.  Illatos, forró fürdők Azt hiszem ehhez nem is kell mit hozzáfűzni... Hangulatfények mindenhol Bátran rakd velük tele te is a lakásodat, meglátod milyen meghitt hangulatot teremtenek. Isteni sütemények Diós, mákos, túrós, lekváro...